Kezdőlap » Családi élet » Mit tegyünk, ha a kamasz gyerek abba akarja hagyni a tanulást?

Mit tegyünk, ha a kamasz gyerek abba akarja hagyni a tanulást?

Előfordulhat, hogy bármennyire is próbál a gyermekünk megfelelni az iskolai szintnek, az iskolának, egyszerűen nem megy neki. Egyszerűen annyira megelégelik az iskolát és a tanulást, hogy mindenképpen abba akarják hagyni. A szülőket ez igen elkeseríti. Ennek ellenére, és bármivel indokolja is a kamasz az elhatározását, ne reagáljunk hevesen, ne támadjunk rá, és ne fenyegetőzzünk, ezzel ugyanis semmi mást nem érhetünk el, mint hogy még jobban megmakacsolja magát, és még inkább eltávolodik tőlünk. Vegyünk egy mély lélegzetet, és próbáljuk átgondolni, miért akar mindenáron kiszabadulni az iskolából.
Lehet, hogy megelégelte azt, hogy évek óta csak küszködik, de hiába: nem megy neki a tanulás. Már nem is hisz abban, hogy mehetne, beletörődött ebbe és feladja. Gyakran a bukás-szindróma az oka vagy a kishitűség, esetleg a kisebbségi komplexus, egyszóval a gyerekünknek az a meggyőződése, hogy neki úgy sem sikerülhet semmi. Mert lám, az iskolában sem sikerült. Ők azok, akiknek az iskola csak rosszat jelent.

Más a helyzet, ha egy olyan kamasz akarja hirtelen otthagyni az iskolát, akinek az eredményei jók, vagy legalábbis többé- kevésbé elfogadhatóak voltak. De most valamiért nem megy neki a tanulás. Általában ilyenkor mindig van valami a háttérben.
Az is lehet, hogy a kamasz gyerekünk ilyen módon akarja felhívni magára a figyelmet, és tudatni velünk, hogy úgy érzi, nem foglalkozunk vele eleget. Vagy épp ellenkezőleg. Túlságosan is rátelepedünk, neki viszont semmi kedve ahhoz, hogy az általunk kijelölt vágányon.
A kamaszoknak szükségük van arra, hogy a szülők mellette álljanak, és érzelmi biztonságot nyújtsanak neki, de legalább ennyire szükségük van valamelyest anyagi biztonságra is, hogy nyugodtan tanulhassanak. Ha egy kamasz gyereknek 15-20 órát kell dolgoznia azért, hogy kifizesse magának a szükségleteit, mint ruházkodás, mozi nyelvkönyvek, stb. nagyon kimerülhet, és lehet, hogy választásra kényszerül. Nem követelhetjük meg egy kamasz gyerektől, hogy eltartsa magát, és még tanuljon.
Ha mindenképpen váltani szeretne, akkor pár lehetőséget ecseteljünk neki, vázoljuk fel, mire számíthat, milyen lépéseket tehet.
Vagy gondolkodjunk el velük közösen hogy más keretek között folytassa a tanulását.
Például szakközépiskolában, ahol nem csak tanulnak, hanem dolgoznak is, vagy akkreditált szakképzésen, amelynek elvégzése után oklevelet kapnak a megszerzett képesítésről, vagy folytassa később a felnőttek iskolájában, ahol majd munka mellett szerzi meg az érettségit.
Bárhogyan is döntünk, azt mindig a kamasz meghallgatásával, véleményével egyetemben közösen hozzuk meg.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Mit gondolnak a férfiak a nőkről?

Valljuk be hölgyeim, mindannyian vágyunk rá, hogy a férfiak fejébe lássunk, legtitkosabb gondolataikat is megismerjük, …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük