Kezdőlap » Film » Mit nevezünk szappanoperának?

Mit nevezünk szappanoperának?

A kifejezés alapvetően onnan ered, hogy az első ilyen típusú, még rádióban adott sorozatokat nagy szappangyártó cégek szponzorálták, így reklámozva saját magukat. Az „opera” pedig természetesen a történet gyakori, drámai fordulatai miatt került a köztudatba.
Alapvetően a szappanoperákról mindenkinek valami vak nő vagy egy szegény rabszolgalány jut eszébe. Ám ez csupán a szappanoperák egyik válfaja, a szegény sorsú, ám okos, szép és elbűvölő fiatal nő csak az egyik csoport jellemző főhőse.
Mindenki látott már brazil vagy mexikói szappanoperát, így ismerjük is annak jellemzőit: a gyönyörű lány, a sármos férfi, a nagy, eltúlzott szenvedélyek, segíteni és ártani vágyó karakterek. Összességében persze elmondható, hogy a szappanvilág fekete és fehér: a történet szereplői vagy a jó oldalon állnak, tehát a két főhős egymásra találását szorgalmazzák, vagy a rossz oldalon, és mindent megtesznek azért, hogy (a sokszor címszereplő) női főhős ne találhasson szerelemre és boldogságra.
A szappanoperák világképe giccses és művi, a szereplői hiteltelenek, nem úgy cselekednek és beszélnek az adott szituációkban, mint az utca embere.
Bár ezek a szappanoperák teljességgel hiteltelenek, és ráadásul sokszor rossz minőségűek, már–már nézhetetlenek, mégis, valamiért mindmáig töretlen népszerűségnek örvendenek. Mi ennek az oka? A néző „kész” szórakozásra vágyik. Az ingerküszöb alacsony, nem vágyik elgondolkodtató, nehezen emészthető történetekre. Pillanatnyi megnyugvást, szórakozást keres, amit a bevett sémákra épülő, kiszámítható és sokszor irreális elemekből építkező (például: többszörös terrortámadás és pusztító földrengés egy magyar kisvárosban) szappansorozatok meg is adnak.
Egészében véve a szappanoperák másik csoportja sem különb ennél, ám itt legalább egy pár alkotás megüti a mércét az igényesebb szórakozás keresőinél is. Itt nem egy főhősről és az ő (általában szerelmi kapcsolatok miatt kialakuló) problémáiról beszélhetünk. A főszereplők itt egy csapatot alkotnak (pl.: Barátok közt) akik a maguk módján igyekeznek megküzdeni a felmerülő problémáikkal. Ez alatt legtöbbször anyagi gondokat, családi problémákat érthetünk, illetve a társadalom bevett gondjait (alkohol és kábítószerfüggés, dohányzás, és így tovább). Két „recept” is létezik, ami egy ilyen sorozatot sikeressé tehet: az egyik, ha a néző a saját általánosan megszokott miliőjét látja viszont (mint a főleg anyagi gondokkal küszködő „átlagmagyarokat” a Szomszédok című sorozatban) a másik pedig, ha egy „jobb életet” nézhet, megismerheti a nála magasabb színvonalon élők problémáit. Ez vigasztalóan hathat rá, tudhatja, hogy nem csak neki vannak gondjai.
A második csoportnak vannak alcsoportjai, az olyan szappanoperák, amik valamilyen téma köré rendeződnek. Ilyenkor, bár a téma (ami lehet egy foglalkozás, egy hobbi vagy akármi) is fő szerepet játszik, inkább csak ürügy, ami mellett zajlanak a főszereplők hétköznapjai, és így láthatjuk az őket összekötő bonyolult kapcsolatrendszert is. Erre példa a Vészhelyzet, melyet gyakran „orvos sorozatként” aposztrofálnak, ám a kórházi környezet itt is csak álca, a háttér és az egyik mozgatórugó egyszerre. Mind a Vészhelyzet, mind testvérsorozata, a Harmadik műszak az élvezhető, minőségi szappanoperák igen kisszámú csoportját gazdagítják.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Cry Baby

A ma is A-kategóriás hollywoodi sztárnak számító Johnny Depp már a 90-es évek előtt olyan …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük