Kezdőlap » Fitnesz » Mit igyunk sportolás közben?

Mit igyunk sportolás közben?

Szervezetünk számára nagyon fontos többek között az izovolémia, azaz testünk folyadéktartalmának megfelelő mennyisége. Ez az érték életünk során egyre csökken, magzat korunkban még 80%-unk víz, csecsemőkorban 70%, érett korunkra pedig maximum 60%. A folyadékot az iváson kívül még szilárd táplálékkal tudjuk bevinni szervezetünkbe, illetve kis mennyiség inhaláció útján is bekerül (magas páratartalomnál). Leadása nagyobb mennyiségben verejtékezés útján történik (illetve még széklet- és vizeletürítéssel, vérzéssel). Nagyon fontos, hogy a folyadék felvétele és leadása egyensúlyban legyen, s mint tapasztalatból is tudjuk, fizikai terhelés során sokkal több vizet veszítünk verejtékezés útján.
Ezt pótolni is kell, ám nem mindegy, hogy hogyan.
Ugyanis a mennyiségén kívül egyaránt fontos még a folyadék megfelelő összetétele, azaz az izoionia. Az optimális működéshez szükségünk van különböző ionokra, mint például a NA+, K+, Cl-, Ca++, Mg++, Jód, Kén, Réz, stb. Ezek felhasználódnak az izomműködés, csontképződés és különböző biokémiai folyamatok során.
A fentieken kívül a szervezet folyadékainak van még vegyhatása is (izohydria), de a hangsúly most a megfelelő italok fogyasztásán van, azon belül is azok ideális sűrűségén. A testfolyadékok sűrűsége, koncentrációja kialakít egy ozmotikus nyomást, melyet a belső szervezet igyekszik szinten tartani. Fokozott folyadékvesztésnél is törekednünk kell az izoozmozisra, azaz az egyensúlyi nyomásra.
Itt kapnak szerepet a sportitalok, melyek pótolják a vizet, és az edzés során elveszített anyagokat. Sokak számára ismerős lehet e témával kapcsolatban az izotónia kifejezés. A sportolók számára szánt italokat izotóniásnak nevezik, ami azt jelenti, hogy a sűrűsége megegyezik az azt körülvevő környezet (ez esetben a szervezet) sűrűségével. Ez azért nem teljesen pontos, mert verejtékezés során sokkal sűrűbb (hypertóniás) folyadékot vesztünk a rengeteg ásványi sóval, s hogy ideálisan legyen pótolva, ezért a sportitalok kissé sűrűbbek az izotóniás folyadéknál.

Miért fogyasszunk sportitalokat?
Rengeteg tévhit kering róluk, s bár sokan nem szeretik „egészségtelenségére” hivatkozva- mely bizonyára a különböző színezékeknek köszönhető- ez a legideálisabb ital aktív tevékenység mellé. Ugyanis ha csak sima csapvizet iszunk, ami ugyebár híg (hipotóniás) a testfolyadékainkhoz viszonyítva, az eredmény az lesz, hogy őrült módon elkezdünk verejtékezni, hogy a folyadéksűrűség a szervezetünkben visszaálljon optimálisra. Ennél egy fokkal jobb az ásványvíz a benne található ionok miatt, de a sűrűség-problémán nem sokat változtat.
Az ice tea-k, gyümölcslevek, szénsavas üdítők és más cukros löttyök fogyasztása mellőzendő, ugyanis a cukortartalmukon kívül, ami némi energiát szolgáltat szervezetünknek a munkához, vajmi kevés erényük van, a buborékos italok okozta disz komfortérzést is beleszámítva.
Összegezve, a sportitalokban minden meg van, ami kell: egyszerű cukrok, ásványi anyagok, ideális sűrűség. Mint minden terméknek, ennek is vannak különböző márkái, a populárisabbak javasoltak, a többi már ízlés kérdése. Azonban még meg kell említeni, hogy a sportitalok nem véletlenül erre a célra lettek kitalálva, napközbeni folyadékbevitelnél maradjunk a víznél, esetleg filteres teáknál, mert ilyenkor a szervezetünk nincs extra igényeknek kitéve, felesleges a plusz cukorbevitel és egészségtelen is.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hogyan mozogjunk a terhesség alatt

A terhesség nem egyenlő a mozgás tilalmával. Sokan kérdően fordulnak az orvosukhoz, hogy sportolhatnak-e a …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük