Kezdőlap » Baba-mama » Mit együnk-igyunk egy babaváró bulin?

Mit együnk-igyunk egy babaváró bulin?

Manapság már szerencsére Magyarországon sem ismeretlen a babaváró buli elnevezés a leendő szülők körében, hisz ez egy jó alkalom arra, hogy a családtagokkal, ismerősökkel, barátokkal együtt megünnepeljük a leendő kis jövevény érkezését, valamint az ajándékok által be lehet gyűjteni sok olyan terméket is, amely később hasznos lehet a pici mellett. Ne álszenteskedjünk, igenis a legfontosabb esemény ezeken a bulikon az ajándékok kibontása, amely remélhetőleg a baba köré korlátozódik.

Ha mi szervezzük a partit, akkor gondoskodnunk kell a megfelelő ellátásról is. Elsőnek vegyük számba, hogy körülbelül hányan vesznek részt az eseményen, akár a meghívóval együtt is kiküldhetünk visszajelző kártyát vagy képeslapot, hogy biztosra tudjuk, ki jön majd el. Ha megvan a létszám, akkor ennek tudatában lehet az étel ital témában gondolkodni.

Az étel ne legyen nagy dolog, nem egy háromfogásos vacsorára kell gondolni. Legyen mondjuk hidegtál vagy vendégváró falatok, amelyeket akár meg is rendelhetünk, de mi magunk is elkészíthetünk. Ha nagyon maximalisták vagyunk, akkor ezek formája és színe és visszaadhatja a babaváró buli hangulatát.

Az ital témában semmiféleképpen nem vásároljunk alkoholt. A kismama nem ihat, így igen furcsa lenne, ha a saját buliján kimaradna valamiből. Igyekezzünk felkeresni olyan üzleteket, ahol árulnak olyan italokat, amelyek a megtévesztésig hasonlítanak az igazi alkoholokra. Ezekből vásároljunk be mindenféleképpen, illetve gondoljunk a megfelelő mennyiségű gyümölcslevekre, ásványvizekre is. Ha az italnál is szeretnénk hangulatot teremteni, akkor kereshetünk kifejezetten babás szívószálat, pohárdísz.

Akárhogy is döntünk étel ital kérdésében nem foghatunk mellé, ha ismerjük a kismamát és a vágyait.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Milyen a helyes fogmosás?

Mindenki, akinek gyereke van tudja, hogy nem éppen tartozik a kedvenc elfoglaltság közé a fogmosás. …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük