Kezdőlap » Baba-mama » Mit csináljunk hogyha muszáj dolgoznunk kisgyerek mellett?

Mit csináljunk hogyha muszáj dolgoznunk kisgyerek mellett?

Sok szülőnek alakul úgy a helyzete, hogy sajnos el kell mennie dolgozni szülés után nem sokkal, így nem tud otthon lenni a kisgyermeke mellett úgy mint más szülők. Legtöbbször ennek anyagi oka van, vagy ritkább esetben más áll a háttérben, azonban mindenképp ez a szituáció kellemetlen a szülő számára. Nemcsak azért mert nem lehet otthon, és nem lehet a gyermeke mellett folyamatosan, de azért is, mert folyamatosan bűntudatot érez emiatt.
Azonban van néhány dolog, amire hogyha odafigyelünk, megkönnyíthetjük a helyzetünket, és a lelkiismeretünket is egyaránt. A lényeg, és a dolog kulcsa egyben az, hogy az együtt töltött időt töltsük el aktívan, és hasznosan a gyerekkel. Persze azt azért muszáj tudomásul vennünk, hogy a munkaidőben nem lehetünk együtt a kicsivel, ezért ezen ne is túráztassuk magunkat, inkább gondoljunk arra, hogy ha nem dolgoznánk, talán kenyeret sem tudnánk letenni az asztalra.
A másik fontos dolog, hogy valaki olyanra bízzuk ilyenkor a kicsit, aki minden szükséges feladatot megfelelően ellát, amikor mi nem vagyunk ott, hiszen akkor nem szenved majd semmiben hiányt a kisgyermek. Abban az időben pedig, amikor vele vagyunk otthon, ne is foglalkozzunk a munkával- de tényleg egyáltalán ne, kapcsoljuk ki a munkahelyi telefont, és ne nézegessük a munkahelyi emaileket se. A hétvégén is igyekezzünk minél több időt a gyerekkel tölteni, és ha esetleg beteg lesz a kicsi, vegyünk ki szabadnapot, hogy a legfontosabb időben vele lehessünk.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Heten mint a gonoszok – a baba hetedik hónapja

A hetedik hónap nem olyan eseménydús, mint az előzőek. Sok újat most nem fog mutatni, …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük