Kezdőlap » Ünnepek » Mit ajándékozzunk húsvétkor a gyerekeknek?

Mit ajándékozzunk húsvétkor a gyerekeknek?

A gyerekeknek minden ünnep egyet jelent azzal, hogy ajándékokat, új játékokat kapnak. Húsvétkor is, mert bár eltörpül a karácsonyhoz képest, azért mégiscsak ünnep, és az apróságok ilyenkor számítanak meglepetésekre. Már csak azért is, mert mint a Mikulás esetében, abba a hitben élnek, hogy ilyenkor egy rejtélyes nyúl felbukkan, és ő lepi meg őket a fészkében hagyott ajándékokkal. Érdemes azonban jól megfontolni, hogy ajándékozunk ilyenkor, hogy ne essünk túlzásokba. Illetve az ajándékozási kérdés függ az egyéni, családonkénti szokásoktól is.
Az egyik legjobb ötlet, amit húsvétkor meg lehet valósítani, az a kertben elrejtett ajándékvadászat. Még ha egész apróságokat is rejtünk el a bokrokban, virágok tövében, fákon, akkor is a keresés-kutatás élménye, a közös szórakozás felbecsülhetetlen. Persze ehhez az kell, hogy az időjárás is kegyes legyen a mókához.
Ha már az élményeknél tartunk: egy nagy kirándulással, hosszú hétvégés kikapcsolódással, közös családi feltöltődéssel, kalandparkozással, állatkert-látogatással is meg lehet lepni a kicsiket.
Az igazi nyuszikat óvatosan és alapos megfontolás után vegyünk és ajándékozzunk! A gyerekek hamar ráunnak az állatokra, miután elmúlt az újdonság varázsa. Ne az legyen a vége, hogy vissza kell vinni a kereskedésbe, vagy netán állatkertnek adományozni. A meggondolatlan kisállat-vásárlásnak mindig az állat issza meg a levét.
A csoki vásárlásával se lőjünk túl a célon. Inkább legyen kevés, de jó minőségű csoki tojás a fészekben, mint sok, mindenféle adalékanyagokkal „megáldott” csokoládé.
Inkább szerezzünk be olcsóbb, de hasznos játékot, például kifestőt, társasjátékot, ügyességi játékokat.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Halloween

Mit jelent a Halloween? Maga a szó az All Hallows (Mindenszentek) előtti estét jelenti. Az …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük