Kezdőlap » Film » Miről szól a Hupikék törpikék 2?

Miről szól a Hupikék törpikék 2?

A Hupikék törpikék című film első része igencsak komoly sikereket aratott világszerte a mozikban, ezért a rendezők úgy gondolták, hogy idén, azaz 2013-ban bemutatják a folytatást is. A történet főszereplői ezúton is maradtak a kis kék törpök, illetve Patrick Winslow, akit itt is ugyancsak a közkedvelt színész, Neil Patrick Harris alakít.
A folytatásban rögtön kiderül, hogy Hókuszpók, az ügyefogyott kétbalkezes varázsló a mi világunkban ragadt az első rész után, így hát szerencsét próbált bűvészként, ami kisebb-nagyobb sikereket hozott neki. Persze még mindig nem tett le a legnagyobb vágyáról, hogy törpöket szerezzen magának, hiszen meg szeretné alkotni a szuper-varázsfőzet receptet. Azonban mivel a törpök túl távol vannak tőle, ezért egy olyan fegyvert vet be, mely borzasztó következményekkel jár: olyan gonosz kis lényeket teremt, melyek törpikéknek tűnnek első ránézésre, azonban nem azok, hanem Hókuszpók kívánságait teljesítő szolgák. A kis lények, akiket Haxinak, és Lexinek nevez el, nem is tétlenkednek hogy teljesítsék amit a teremtőjük rájuk bízott, elmennek Aprajafalvára, és elrabolják onnan Törpillát. Mivel egész Aprajafalva arra készül, hogy Törpilla születésnapi buliját megszervezze, ezért kezdetben észre sem veszik a kis kék törplány eltűnését.
Mivel a törpöknek csak egy választása van, ha vissza szeretnék kapni egyetlen törplányukat, ezért visszamennek az emberek világába, hogy egy régi ismerős segítségét kérve győzzék le Hókuszpókot.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Milyen film az Electroma?

Az Electroma egy 2006-ban készült sci-fi, amit a Daft Punk nevű zenei duó készített, név …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük