Kezdőlap » Szilveszter » Mire figyeljünk szilveszterkor?

Mire figyeljünk szilveszterkor?

Ha eljön az év utolsó napja, bizony sok ember sokszor úgy viselkedik, minthogyha ez lenne egyben az életének az utolsó napja is. Azonban mi ne viselkedjünk így, hanem még szilveszter napján is tartsuk be az emberi normákat.
Szilveszterkor figyeljünk oda elsősorban arra, hogy mennyi alkoholt fogyasztunk, mivel ilyenkor majdhogynem minden harmadik ember fogyaszt alkoholt ünneplés gyanánt. Ennek következményeképpen sokkal jobban fennáll a veszélye annak, hogy valami zűrt csinálunk, vagy zűrbe keveredünk, így ezeket jobb ilyenkor elkerülni. A másik fontos tényező az, hogy a tűzijátékokkal is kellőképpen vigyázzunk, mivel – bár nem olyan veszélyesek mint a régi petárdák, mégis- ha nem szakszerűen használjuk őket, nagy balesetet okozhatnak.
Általában szilveszterkor az utak sem minden esetben szárazak, így ha esetleg fagyos az idő, akkor mindenképp figyeljünk a nagy szórakozás közben is hogy merre lépünk, mert egy váratlan jégtócsán elcsúszva igen nagy balesetet szenvedhetünk. Mindezeken felül néhány jó tanács még, amit érdemes megfogadni: soha ne vigyünk nagyon sok pénzt magunkkal, ha bármilyen utcai ünneplésre megyünk, mert ezt bármikor elhagyhatjuk, vagy ellophatják tőlünk. Legyünk mindig jól felöltözve, mivel ha végig az utcán töltjük az éjszakát, bizony megfázhatunk, és emiatt ha nem is a szilveszter, de a január nagy része teljes mértékben tönkre mehet. Ha esetleg házibulit rendeznénk, jól gondoljuk meg kiket hívunk, és figyeljünk arra is, hogy ki mennyi italt fogyaszt, mivel egy tőlünk sokkal jobban szórakozni vágyó ember szó szerint pokollá teheti az év utolsó, és első napját is egyben.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hogyan szervezzünk otthon szilveszteri partit?

Röviden: vendéglista, ételek, italok – alkoholos és alkoholmentes, hangulat – zene, fények, lampionok, esetleges házirend, …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük