Kezdőlap » Zene » Milyen tipusú parti arcok léteznek?

Milyen tipusú parti arcok léteznek?

Többféle típust ismerhetünk meg például “a bombázó”. Dekoratív hölgy, húszas éveinek elején, maximum a közepén. Tudja magáról, sőt, néha sokkal többet tud, s tart, mint amennyi. A szellemiekkel kevésbé foglalatoskodik, legfőbb cél az élvezet, a még több élvezet. Időként közönséges, igaz, nem veszi észre. Máskor exhibicionistába megy át, nemi aktust imitál barátaival, alkalomadtán – gyakoriak az alkalmak – melltartóra vetkőzik, de szíve és libidója szerint még többet levetne.

Ibizára vágyik, ottani hangulatokat mímel, csak a közeget téveszti el. Véletlenül, divatból került az elektronikus zenei körforgásba, de nagyon élvezi. Mások meg őt, már akit nem bosszant és botránkoztat. Megtermett, izmos legények veszik körül: jól elvan velük, ők is vele. Vannak még a “jó tündér” típusok.

Első bulijain nagyon egyedül érzi magát, szinte senkit nem ismer. Pedig már akkor elragadta a fura, leírhatatlan feeling. De belenőtt, kitágult a világ, egyre szélesebb társaságba csöppen, dob-basszustól a technóig. Ő is húszas évei elején jár, szintén mosolyog. Kifinomult, a kezdet kezdetén még visszahúzódó volt, aztán fokozatosan önbizalom árasztotta el. Mind több időt tölt partikra készülődéssel, egyelőre nem vész bele a külsőségekbe, igaz, jócskán arrafelé araszol: néha szinte csak az számít, hogy a szemközti fél jóképű legyen… Holott, nem csak az első sorokban táncolja végig a partit, hanem érzi, érti is a lényegét. Ha el van szállva, ha nincs. Aranyos, tudja, hogy mindenki szereti, s – talán ezért – egyre többet gondol magára.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Klasszikus szupersztárok

Az első hangszeres szólista, akit -a mai értelembe véve is- nemzetközi sztárnak lehet tekinteni, a …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük