Kezdőlap » Karácsony » Milyen színek harmonizálnak a karácsonyfán?

Milyen színek harmonizálnak a karácsonyfán?

Ha visszaemlékszünk gyermekkorunk hatalmas, ezer színben pompázó karácsonyfáira, észrevehetjük, mekkora változáson ment át a karácsonyfa díszítésének divatja. Régen bármilyen színű, formájú és stílusú dísz kerülhetett a fára, ám mára ez eléggé megváltozott. Nyilvánvalóan nem mindenki engedheti meg magának, hogy minden évben más és más színű díszeket vásároljon. Ennek ellenére a legtöbben mégis az egy-, két- maximum háromszínű fenyődíszítést részesítik előnyben. De honnan tudjuk, mit mivel párosítsunk, és melyik színek mutatnak jól egymás mellett?
Léteznek klasszikus verziók: úgy, mint a piros-arany, a kék-ezüst vagy a piros-fehér. Ezek akkor szépek igazán, ha minden színen belül azonos árnyalatú díszeket választunk. Az égősor is sokaknál a díszekkel megegyező színű, de jól mutat még a hagyományos fehér vagy sárga izzókból álló fénysor is.
A természetesség hívei használhatnak kukoricacsuhéból vagy termésekből készült – esetleg saját maguk által készített – fenyődíszeket. Ezeknek is megvan a sajátságos hangulatuk, akárcsak a mézeskalácsdíszekkel teleaggatott karácsonyfáknak is.
A modernebb dolgok szerelmeseinek rendkívül sok lehetőségük van. Talán ez a legegyszerűbb, hiszen csupán jó ízlés szükséges hozzá, hogy a megfelelő színeket párosítsuk össze.
Nagyon szép lehet például az arany-ezüst összeállítás, ami elsőre talán szokatlannak tűnik. Ha három színt szeretnénk a fára, a kék-lila-rózsaszín egy igazán ütős választás lehet. Ha csajos fenyőt szeretnénk, a rózsaszín szinte minden árnyalata szóba jöhet. Ma már gyártanak díszeket a színpaletta összes színével, legyen az türkizkék, neonzöld, pink, vagy akár fekete, ami a világos színű műfenyőkön fantasztikusan mutat.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hogyan készítsünk karácsonyi párnát?

Nehéz kényelmes párnát találni üzletekben. Többnyire jól néznek ki, ezzel nincs is baj, viszont fél …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük