Kezdőlap » Sport » Milyen sport a Krav Maga?

Milyen sport a Krav Maga?

A Krav Maga egy magyar gyökerekkel is rendelkező önvédelmi rendszer, amelyet bárki viszonylag rövid idő alatt elsajátíthat. Egyszerű, gyors, sallangoktól mentes. Nincs mögötte filozófia, pusztán taktika. Nem kell évekig tanulni a harcművészetekre jellemző kötött mozgásformákat. A kezdőszinteket 4-5 hónap alatt el lehet sajátítani. Célja az önvédelmi készségek kifejlesztése az emberi test ösztönös reakcióit felhasználva a maximális hatékonyság érdekében. Utcai jelenetek modellezésével törekszik felkészíteni a veszélyes helyzetek felismerésére, és gyors kezelésére. Nagy hangsúlyt fektet az esetleges támadások megelőzésének ismertetésére. Már kifejezetten nőknek is indítanak szemináriumokat, ahol a tipikusan nők ellen irányuló támadásokkal foglalkoznak.
A Krav Maga héber szó, jelentése közelharc. Kezdetben katonai harci rendszer volt, később felmerült az igény a nagyobb körben történő oktatásra. Három főbb ágazata a katonai, rendvédelmi és a civil.
Alapítója a budapesti születésű Lichtenfeld Imre, aki miután családjával Pozsonyba költözött, gyakran kényszerült megvédeni magát és társait a pozsonyi zsidónegyed utcáin. Az utcai harcban szerzett élményei adták az alapot a Krav Maga kifejlesztéséhez. Az izraeli hadseregben 20 évig oktatott közelharcot. Itt fejlesztette ki saját önvédelmi és közelharcrendszerét, amely az Izraeli Védelmi Erők hivatalos harcrendszere lett. Mára számos ország rendvédelmi egysége alkalmazza. Nyugdíjba vonulása után tanítványaival megkezdte a Krav Maga népszerűsítését és oktatását a civil szférában is.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Milyen sípálya Petzen ?

Petzen Ausztriában található Karintia tartományban. Nagyon közel van a szlovén határ. Klagenfurt 40 km-re van, …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük