Kezdőlap » Ház karbantartás » Milyen mérgező dolgok vannak a lakásban, amikről nem is tudunk?

Milyen mérgező dolgok vannak a lakásban, amikről nem is tudunk?

Habár ezek a dolgok legtöbb esetben minden lakásban ott vannak, nem is tudunk arról, hogy bármilyen fenyegetettséget jelentenének nekünk, azt főleg nem, hogy mérgezőek! A legtöbb olaj alapú festék például tartalmaz olyan anyagot, mely olyan illékony szerves vegyület, ami könnyen gőzzé alakul. Szerencsére ezek hogyha már megszáradtak nem jelentenek veszélyt, azonban régen voltak még olyan ólomtartalmú festékek, melyek komoly veszélyt jelentettek használatkor. Ugyancsak veszélyesek lehetnek az egyes tisztítószerek is, amik belélegezve, vagy a bőrre kerülve komoly égési sebeket, marást is okozhatnak, ezért ezeknek a használatukkor ügyelnünk kell hogy ne kerüljön be a szervezetünkbe, valamint hogy egyszerre két tisztítószert ne használjunk egy felületen, mert a két vegyszer találkozásából katasztrófa is lehet.
A régi PVC padlók is komoly veszélyt jelenthetnek akkor, hogyha sérültek, hiszen ezek azbesztet tartalmaznak, így hogyha például el szeretnénk őket távolítani otthonunkból, akkor azt érdemesebb inkább szakemberre bízni. Ügyelnünk kell az olyan bútorokra is, melyek farostlemezből vannak, mert ezeknek igencsak nagy arányban van formaldehid alapanyaga. Hogyha teljesen bevont bútorról beszélünk akkor nincs probléma, de ha nincs bevonva akár csak egy oldala is a bútornak, akkor ezt tegyük meg mielőbb. Szintén mérgezést okozhatnak az ártalmatlannak tűnő kerámiaedények is, melyeknél sok esetben nem közlik konkrétan, hogy csak tárolásra találták ki őket, vagy főzni, melegíteni is lehet bennük. Hogyha nem vagyunk ebben biztosak akkor ne használjuk melegítésre vagy főzésre az edényt, mert magas ólomtartalma az ételbe jutva árthat egészségünknek.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hogyan vásároljunk télire tűzi fát?

Manapság a tél beállta előtt vagy az év bármely szakában az emberek igyekeznek a téli …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük