Kezdőlap » Látnivalók » Milyen látnivalók vannak a Nyugat-Dunántúlon?

Milyen látnivalók vannak a Nyugat-Dunántúlon?

A Nyugat-Dunántúl régiót Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye alkotja. Itt található a Kisalföld, az Alpokalja és a Dunántúli-Középhegység egy része, ennek köszönhetően rendkívül változatos természeti jelenségeket kínál. Többek között megmártózhatunk a Fertő-tóban, amely környezetével együtt világörökségi helyszín. Emellett rengeteg természeti kincsben gyönyörködhetünk a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén. Ha a Fertő-tó környékét és a lápvidéket igazi természetbúvárként járjuk körül, akkor vízimadarakkal, hódokkal és ürgékkel is alálkozhatunk. További csodákat rejt a délebben fekvő Őrségi Nemzeti Park, amely híres érintetlen természetéről és mesebeli tájairól.

Érdemes például egy túra során ellátogatni a Ság-hegyre, melynek szépségén kívül különlegessége, hogy itt forgatták az Eragon című filmet, a nagyszabású díszleteket pedig itt hagyták, így szabadon megtekinthetőek.
A passzív turizmust kedvelő, pihenésre vágyó turisták a régió számtalan gyógy-és termálfürdője közül választhatnak, mint Balf, Bükfürdő vagy Kehidakustány. Egy kiadós fürdőzés után pedig nincs is jobb egy pohár bornál a pannonhalmi vagy soproni borvidék italai közül.

Világörökségünk, a Pannonhalmi Bencés Apátság látogatása kihagyhatatlan program. Több százezer kötetes könyvtár és Főapátsági Levéltár is tartozik az épülethez, melyben első nyelvemlékünket, a Tihanyi Apátság alapítólevelét is őrzik.
Fertőrákos egyedi, római kori emléket rejt, egy sziklába vájt Mithrász szentélyt. A település kőfejtőjéről is ismert, ahol 1970 óta barlangszínház működik.
Fertőd elsősorban gyönyörű barokk-rokokó Esterházy-kastélyáról nevezetes, mely a “magyar Versailles”-ként is ismert. A kastélyhoz angolpark is tartozik, melynek Muzsikaházában az udvari zenészek éltek, köztük Josef Haydn.
Nagycenk a Széchenyi családhoz kötődő település, ahol selyemtermeléssel, lótenyésztéssel foglalkoztak. A kastélyban Széchenyi István Emlékkiállítás működik. A kastélyhoz vezető 2600 m hosszú utat 645 hársfa szegélyezi, mely a Hársfa-allé nevet kapta.

Győrben megcsodálhatják a látogatók a bazilikát, mely Szent László ezüst hermáját rejti. Sopronban kihagyhatatlan a Szent György Dómtemplom, mely egyedülállóan gazdagon díszített stukkós templombelsőjéról nevezetes. A Jáki Szent György templom román kori szoborcsoportjáról híres, mely Krisztust és apostolait ábrázolja. A templom kicsinyített mása Budapesten, a Városligetben található.
Történelmünkben fontos szerepet játszott a Kőszegi vár, ahol Jurisics Miklós és a várvédők tiszteletére létrehoztak vármúzeumot illetve minden évben rendeznek várjátékokat.

A régióban emellett számos múzeum nyújt szórakozást, mint például a soproni Fabricius ház vagy a kőszegi Marcipánmúzeum.
Az év bármely időszakában látogassunk is hazánk ezen részére, garantáltan élményekkel telve térhetünk haza.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Igazak a legendák?

A Luxor közelében található Tutanhamon sírját rengeteg legenda övezi. A Királyok Völgye Luxortól nyugatra a …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük