Kezdőlap » Baba-mama » Milyen különfoglalkozásra járjon a gyerek

Milyen különfoglalkozásra járjon a gyerek

A szülők többsége már 3-4 évesen különfoglalkozásra vagy sportolni íratja be a csemetéjét. Ám a korai sportolásnak és a rosszul megválasztott tevékenységnek igen súlyos káros következményei lehetnek.

Amikor szülőként a rendszeres testmozgás mellett döntünk nem szabad a „divatra” a saját vágyakra hallgatni. Figyelembe kell venni a gyermek életkorát, a mozgásfejlettségét, mozgásigényét, testalkatát, illetve, ha tudunk róla, akkor betegségre való hajlamokat is előtérbe kell helyezni. Ezek fényében kell ésszerűen döntenünk a mozgás jellegéről és gyakoriságáról. Ezen szempontoknak fontos szerepük lehet abban, hogy a korán elkezdett mozgásformák betegség(ek) formájában visszaüthetnek, akár már néhány év múlva is.

A kisgyermekek rendszeres sportolása ellen szól az is, hogy a mozgásfejlődésükben a spontaneitás játszik óriási szerepet. Ugyanis kisiskolás korukig a mozgásigényük nagyon különböző lehet. Itt is életbe lép az az aranyszabály, hogy minden gyerek más és más. Ezért nem szabad őket belekényszeríteni a rendszeres sporttevékenységbe. Óvodás korban a rendszeres sport olyan szinten lehet megterhelő, hogy az az immunrendszerét is felboríthatja.

Sőt akár néhány év múlva testtartási, későbbiekben mozgásszervi problémák kialakulásához is vezethet. Ami nem káros, amit szakemberek is ajánlanak már három éves kortól az az úszás – bár ezt is csak hobbiszinten. Ez a mozgásforma megtartja, sőt javítja a mozgékonyságot és eközben megkíméli az ízületeket a felesleg megterheléstől.
Kisiskolás korig a hobbi szintű úszáson és a kötetlen, szabad mozgáson kívül a sportorvosok sem tudnak ajánlani „megbízható” sportajánlást.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hogyan keletkeznek a terhességi problémák és rendellenességek

A születési rendellenességek többsége, már diagnosztikai vizsgálattal és szűrésekkel, a méhen belüli élet során kiszűrhetőek. …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.