Kezdőlap » Betegségek » Milyen betegség a bárányhimlő?

Milyen betegség a bárányhimlő?

A bárányhimlő egy vírusos megbetegedés, közösségben nagyon fertőző. Ugyanaz a vírus okozza, amelyik az övsömört. Jellemzően óvodákban , iskolában gyakori, de mivel hogy levegőben terjed, ezért bármikor és bárki elkaphatja, aki még nem esett át rajta. Nagyon veszélyes kismamákra. Ha már megkaptuk, az életre szóló védettséget nyújt.
Lappangási ideje 14- 21 nap. Ezalatt az idő alatt a tünetek nem jelennek meg , de az egyén már fertőz.
Ezután jelennek meg a kiütések, először a törzsön, majd az arcon és az egész testen. A piros kiütések vízszerű hólyagocskává válnak, majd ahogy száradnak, bepörkösödnek és végül lepotyognak. A már száraz pörk nem fertőző és elég hosszú idő amíg leesik.
Erős viszketéssel jár, fontos azonban, hogy ne vakarja el a gyermek ,mert heg marad a helyén. Ez főleg az arcon feltűnő.
Hőemelkedés, láz kísérheti, fontos a gyermeket elkülönítve, állandó szobahőmérsékleten tartani, közösségbe nem vihető. Az otthon tartózkodás általában 2 hét. Utána már nem fertőző, így mehet közösségbe, azonban száraz pörkök még előfordulhatnak.
Nem ajánlott a kádban fürdés, zuhanyoztassuk a gyereket és ne dörzsöljük a törölközővel, inkább itassuk fel a vizet a testéről.
Az orvos felírhat viszketést csökkentő készítményeket ( cseppek, hintőpor) a régebben használt rázókeveréket már nem ajánlják a fertőzésveszély miatt.
Jól szellőző ruhaneműt adjunk rá, pamut anyagból, ne műszálast.
Napjainkban már kérhető a gyermekeknek bárányhimlő elleni védőoltás, azonban elég drága.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Milyen tünetei vannak a pánikbetegségnek?

A nyugtalanság érzése, a szorongás, félelem valamitől, veszélyérzet,mindenki által megtapasztalt érzések, a pánikbetegek között viszont …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.