Kezdőlap » Betegségek » Milyen betegség a lúdtalp?

Milyen betegség a lúdtalp?

A lúdtalp egy gyakori betegség a lakosság kőrében. Beszélhetünk akár gyerekekről vagy akár felnőttekről is. A lúdtalpnak vannak különböző fokozatai is, amelyek lehetnek enyhe illetve lehetnek nagyon komoly probléma is amely akár a járásképtelenségig vezethet. Ez a betegség előfordulhat az újszülött kortól végig az életünk folyamán bármely szakaszában. Mivel a mindennapi életben a lábunkra és a talpunkra nehezedik a súly, ezáltal ezekre a pontokra hárul a munka. Viseli a test súlyát , amikor járunk, akkor is amikor csak állunk. A láb ezen részeinél akár egy kisebb sérülés vagy rándulás is megterhelő lehet és fájdalmakat okozhatnak. Az egyes csontok állása és illeszkedése adja a láb jellegzetes, boltozatos felépítését, kiképzését. A boltozatok egészséges felépítését az izmok és a szalagok biztonságos össze köttetése adja. Ezek a nem megfelelő működése hozza létre az úgynevezett lúdtalpat.
Sok szülő már a csecsemőket is azzal viszik sokszor orvoshoz, hogy a gyermek lába nem megfelelő és deformáltnak látják. Ám ilyen pici korban még nem lelhető fel a lúdtalp, mivel a hosszanti boltozat a csecsemő bokájában és lábában csak később alakulhat ki. Normál esetekben a kisgyermekeknél 2 éves kór alatt nem tekinthetőek kóros elváltozásnak.
Tehát a lúdtalp még ma is népbetegségnek számít. A gyermekeknél vannak speciális módszerek a helyes láb fejlődésben. Mégpedig 6-7 éves kor körül gipszmintával levett talpbetéttel korrigálhatjuk a gyermekünk helyes lábtartását megelőzve a lúdtalp kialakulását. Egyes esetekben a gyógytorna is hasznos lehet a csemete számára.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Amit az eboláról tudni érdemes

Ebola. Az utóbbi időben ez a szó tartja rettegésben a világot, pánikot okozva mindenütt, ahol …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük