Kezdőlap » Hobbi » Miért olvassunk?

Miért olvassunk?

Sajnos rohanó világunkban kevesen tehetik meg azt, hogy pár órát vagy akárcsak egyet is naponta olvasásra ,,pazaroljanak”. Ezt már-már luxusnak gondoljuk, azonban nem szabadna, hogy így legyen.
Az olvasás rendkívül hasznos számos szempontból nagyoknak és kicsiknek egyaránt.

Felnőtt fejjel segít kikapcsolódni, átvezet egy más világba, ami által a sajátunk talán kicsit könnyebb, kicsit boldogabb, kicsit egyszerűbb lehet. Kérdésekre adhat választ, vagy épphogy kérdések keletkezhetnek bennünk, ami rendkívül hasznos: így ismerjük meg minél inkább a világunkat.
Másrészt az olvasás segít elütni az időt – ha hosszabban utazunk – és az álmosságot is előidézheti, ami nagy segítség lehet azoknak, akik nehezen térnek nyugovóra esténként. Feszültségoldó hatása révén gyorsabban ellazulunk, a testünk felkészül az éjszakai üzemmódra.

Azonban van még egy fontos szempont, hogy miért olvassunk: azért, hogy a gyermekeink is olvassanak. Persze, tudjuk, könnyebb a gyerkőcnek bekapcsolni egy rajzfilm csatornát, betenni egy DVD-t, leültetni egy számítógépes játék elé, hogy mi tehessük a dolgunkat. Ezzel önmagában nincs is baj, a probléma ott kezdődik, ha könyveknek viszont színét sem látja a gyerek. Köztudott, hisz az interneten számos tanulmány is megtalálható, a könyvtárakban, könyvesboltokban millió könyv taglalja, hogy a fejlődés elengedhetetlen eszköze a mesehallgatás, meseolvasás és majd az olvasó tinédzserré, majd felnőtté válás. A picik a meséket hallgatva használják képzelőerejüket, ami fejleszti az agyi funkciókat, sőt így ötletesebb, talpraesettebb gyermeket nevelhetünk. Az sem elhanyagolható, hogy a gyermekek a meséken, történeteken keresztül dolgozzák fel akár az élet nagy dolgait. Például nem kell megijedni attól, hogy Hófehérke meghal a mesében – a pici agya azokat a részeket feldolgozza a történetből, amire és ahogyan képes, nem fogja trauma érni, viszont létünk egy nagy eseményével, jelen esetben a halállal is találkozik, bár ez így nem tudatosul benne. Pont ezért jók ezek a mesék számukra, akármelyik korosztályról beszélünk, mert az ő nyelvükön, az ő szintjükön dolgozhatják fel a fontos dolgokat.
Egy idő után szeretnék maguk olvasni a könyveket, számukra a könyvesboltok millió lehetőséget kínálnak, igyekezzünk a számukra legmegfelelőbbet kiválasztani. Ahogy nőnek fontos szempont, hogy sose erőltessünk a gyermekre egy könyvet se. Ízlelje, érezze meg azt, hogy milyen jó élmény egy könyv kiolvasása – legyen az akármilyen rövid is. Ez a későbbiekben jelentősen befolyásolja, hogy hogyan viszonyulnak majd az olvasáshoz.
Az iskolák egy nagy problémája, hogy leragadtak azoknál a könyveknél, amelyek a mai gyerekeket már nem érintik meg, ráférne egy frissítés a kötelező olvasmányokra. Jó lenne, ha számukra érthető, hozzájuk közel álló darabok elolvasását kérnék a tanárok, hiszen így még inkább olvasóvá nevelnék őket, és nem megutáltatnák a könyveket velük.

Kamaszkorban is segítenek a könyvek, kérdésekre adhatnak választ, és mint a gyermekeknél, segítenek feldolgozni a velük történt eseményeket. Egy könyv akár biztonságot is nyújthat, vigaszt számukra, ha úgy érzik, a problémájukkal nincsenek egyedül. Számukra már speciális, bizonyos intim, vagy kínos kérdéseket is taglaló könyvek is léteznek. Ha a fiatal felnőtt szeret olvasni még gimnáziumban is, akkor a tanulás is könnyebben megy majd. Sokkal szívesebben vesz majd könyvet a kezébe felnőttként is, ami tágítja látókörét, neveli és a helyes utat mutatja.

Mint látható az előzőekből egy korosztályra sem lehet azt mondani, hogy ,,Igen, nekik fontos az olvasás.” Hát nem, nem csak az Ő számukra, hanem mindenki számára! Pont, hogy a rohanó világunkban lenne fontos ilyen tevékenységre sort keríteni. Nem szabad lebecsülni az olvasást – ez által a tevékenység által nyugodtabbá, kiegyensúlyozottabbá válhatunk, amit a családunk, a környezetünk és az egészségünk és értékelni fog.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Melyek a magyar kutyafajták?

A magyar nép történetéhez a dicső múlton, a rengeteg csatán és az elvesztett háborúkon kívül …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük