Kezdőlap » Egészséges életmód » Miért ne együnk késő este?

Miért ne együnk késő este?

Habár azt mindig mondják, hogy este enni egészségtelen, de azt nagyon ritkán teszik mellé, hogy miért. Azért teljesen egészségtelen éjszaka enni, mert ilyenkor a szervezetünket rettentően megterheljük. Két oka is van, hogy miért. Az egyik az, hogy ha nagyon későn eszünk, teljesen mindegy, hogy gyümölcsöt, zöldséget vagy húst, azt ha a szervezet feldolgozta, akkor ott is marad, hiszen már nem fogunk mozogni, így az abból az ételből származó energia nem kerül felhasználásra, így mondhatjuk, hogy szinte elpocsékoltuk az ételt, hiszen feleslegesen dolgoztattuk meg a szervezetünk, hogy energiát nyerjen ki belőle, ha azt úgysem fogjuk felhasználni, és köztudott, hogy az emberi test által megtermelt energia nem áll el örökké. Ezt nem fogjuk tudni hasznosítani, így teljesen felesleges bevinni.

A másik nagyon fontos dolog, hogy azáltal, hogy ennivalót viszünk be a szervezetbe, munkára fogjuk a testünket, amit pedig nem szabad már este. Amikor lefekvéshez készülődünk, akkor nem csak mi vagyunk fáradtak, vagyis nem csak az agyunk, az elménk, hanem minden egyes kiszolgáló szerkezet, magyarul a szerveink is. A szívünk, a gyomrunk a tüdőnk stb… Gondoljunk csak bele, hogy eszünk egy jó adag pörköltöt, mert megkívántuk hajnali egy órakor, aztán szépen lefekszünk aludni. El sem tudjuk képzelni, hogy ilyenkor mekkora munkát adunk a szervezetünknek.

Ha mi már egyszer aludni készülünk, akkor a gyomrunk is. De mivel ettünk, így neki nem szabad pihenni, nem fog reggelig várni, hogy megeméssze a bevitt ételt, hanem neki kell állni, hogy elemeire bontsa, ami ugye munkába kerül, amihez persze energia kell. A szervezet pedig ahhoz, hogy energiát termeljen, elégesse a cukrot, oxigénre van szüksége, így megemelkedik a légzésszám. Viszont minden egyes sejtünknek kell oxigén, azt pedig a vér szállítja el, tehát a szívünknek is kell dolgoznia keményen, hogy mind a gyomor sejtjeit, mind a többi az étel megemésztéséhez szükséges szervet ellássa oxigénnel és tápanyaggal. Munkára kényszerítjük magunkat, ahelyett, hogy hagynánk had pihenjenek a létfenntartó szerveink.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Miért jó a tisztítókúra?

A tisztító kúra után a méregtelenítés során a szervezet salakanyagoktól szabadul meg. A hatékony méregtelenítés …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.