Kezdőlap » Látnivalók » Miért érdemes Angor Watba menni?

Miért érdemes Angor Watba menni?

Angkor , Kambodzsa legrégebbi vallási szenthelye, agyagtégláiból épült templomai, melyeket később felváltott a homokkő (ami jól megmunkálható, és kezelhetősége miatt már bonyolultabb, és összetettebb alkotásokat is tudtak belőle készíteni),szédületes méreteivel, és lenyűgöző látványosságával a turisták kedvelt célpontja. Bár, a túravezető igyekszik pár órába sűríteni a látnivalókat, bízvást vágjunk neki magunk inkább, hiszen annyi itt a látnivaló, hogy nem pár óra, hanem pár nap is kevés lenne mindent megtekinteni. A főbejáratánál van háromnapos jegy, de ennél több időt is el tudunk tölteni az unalom legkisebb jele nélkül a romvárosban.
A Kardámom-templom (Praszat Kravan) is homokkőből épült, és érdekessége, hogy közvetlenül a falakból vájták ki, mint sok más domborművet Angkorban. A relifek néha csak pár centire állnak ki a megmunkált kőlapból, néha pedig egészen elképesztő módon, szinte teljesen elütve a faltól, állnak a szobrok (legalábbis látszólag), pedig ezek egyetlen, egységes anyagból készültek. A híres két indiai eposz részletei is (Mahábhárata és a Rámájána) történetei is megelevenednek a szemünk előtt, ugyanakkor legfőképpen az általános, hétköznapi élettel kapcsolatos események a legelterjedtebb relifek.
Angkor az istenek számára készült, az emberek annak idején csak miattuk építették, a khmer nép fővárosa volt (neve ezt is jelenti valójában) közel 500 évig, de valami történt, és az emberek elhagyták Angkor-t, pár szerzetest leszámítva, akik felügyelik, és igyekeznek rendben tartani, óvni a várost.
Angkor wat, a város legjobban épen maradt része, öt monumentális kapu várja beléptünket, és ahogy beljebb haladunk az épületben, számtalan mosolygós istenalakot láthatunk, de akadnak itt démoni arcok, a háromfejű szent kígyó alakja is, és Visnu szentélyébe is érdemes bemerészkednünk.
Némely állítás szerint az épületegyüttes elhelyezkedésének, a az épületek komplexitása is azt feltételezteti, hogy az épület égi konstellációk alapján épült, és a sárkány(draco) csillagkép helyének pontos földi mása.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Edinburgh vára – A skót szimbólum

Edinburgh városa felett egy sziklán emelkedik Skócia szimbóluma, Edinburgh vára. A kastély három részből áll. …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük