Kezdőlap » Ünnepek » Mi történik húsvét másnapján?

Mi történik húsvét másnapján?

Húsvét másnapja, húsvéthétfő. Kevésbé ismert és csak egyes vidékeken használt elnevezése ennek a napnak még a „vízbevetőhétfő”. Az ünnep ezen napja már nem a vallási szokások és az áhítat jegyében telik, hanem a fiatalság, a hétköznapi örömök és falusi szokások kerülnek előtérbe. Már csak azért is nevezik vízbevető, vagy vízbehányó hétfőnek, mert ezen a napon a víz kap főszerepet.

Persze, hogy a locsolkodás keretén belül.
Régen a szokás az volt, hogy a lányok ezen a napon a legszebb ruhájukat vették fel, még akkor is, hogy tudták mi lesz a vége: a fiúk a kúthoz, vályúhoz cipelték őket, ahol egy vödör vízzel öntötték le. A népszokás a mai napig él, falun biztosan ezzel a hagyományos módszerrel gondoskodnak a hímneműek a lányok tisztaságáról és arról, hogyne hervadjanak el. Ezért cserébe ők hímes tojást vagy piros tojást kaptak.
Mára a hagyomány persze átalakult, mondhatni haladt a korral.

A nagy adag víz helyett az illatos locsoló kölnik és parfümök kerültek elő, és rövid locsolóvers elmondása után jöhet a spriccelés, és az ajándék tojás cserébe. A vödröt felváltotta még a szódás szifon is, de a kreatív férfiak a móka kedvéért akár egy teljesen felszerelt tűzoltóautóval is beállíthatnak az eláztatsra kiszemelt lány háza elé.
A városi gyerekek régebben sorra járták a környéket, becsöngettek a házakba, lakásokba, ismerősökhöz és ismeretlenekhez egyaránt, majd engedélyt kértek a locsoláshoz. Ilyenkor cserébe nem csak a megszokott tojást kapták, hanem sok helyen pénzt is. A mai fiatalok inkább cikinek tartják ezt a hagyományt, így egyre kevesebben kerekednek fel hétfő reggelente.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Halloween

Mit jelent a Halloween? Maga a szó az All Hallows (Mindenszentek) előtti estét jelenti. Az …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük