Kezdőlap » Látnivalók » Mi az a Világörökség?

Mi az a Világörökség?

A Világörökség, azaz World Heritage mindazoknak a kiemelkedő jelentőségű természeti és épített értékeknek az összessége, amelyet az UNESCO (az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete) ezzel foglalkozó bizottsága a világörökségi listára felvesz.
A Világörökségbe tartozó értékeket az 1972-es stockholmi ENSZ konferencia óta veszik számba a résztvevő országok, a listára folyamatosan új tételek kerülnek fel. Célja, hogy az országok ezeket a kiemelt jelentőségű helyszíneket közösen óvják meg. Előfordulhat ugyanis, hogy az adott ország, ahol egy kulturális vagy természeti szempontból értékes helyszín található, nem gondoskodik megfelelően a megóvásáról. Ekkor a többi ország igyekszik megmenteni az érintett helyszínt. Eredetileg egy ugyanilyen kezdeményezés kapcsán fogalmazódott meg a világörökségi értékek összegyűjtésére, ugyanis az ’50-es évek végén az egyiptomi kormány nagyszabású projektje, az asszuáni gát megépítése miatt a Nílus vize elöntötte volna az abu-szimbeli templomokat (ezeket a történelem tankönyvekből mindenki ismerheti).

Az ENSZ akciójának köszönhetően ötven ország összefogásával és kb. 40 millió dollár adományozásával, 80 millió dolláros összköltséggel a ’60-as évek során a templomokat szállítható darabokra bontották, és újra felépítették egy 64 méterrel magasabban fekvő területen.
A listára az országok olyan építményeket jelölhetnek, amely az emberiség alkotó szellemének egy különösen kiemelkedő megnyilvánulása (pl. egyiptomi piramisok, kínai nagy fal), egy kulturális hagyomány fontos megnyilvánulása (pl. a Tokaj-hegyaljai borvidék), jellegzetes építészeti stílus, egyedülálló természeti jelenség vagy élővilág (pl. Galapagos-szigetek), vagy a földtörténet szempontjából jelentős korszakot prezentáló természeti helyszín, stb.
Ezek a helyszínek jellemzően népszerű turisztikai célpontok, amennyiben külföldi országba látogatunk érdemes megtekinteni ezeket a helyeket. A hazai világörökségi listát is sajnos csak igen kevés ember ismeri, ha tehetjük, látogassuk végig őket (sajnos nem túl hosszú a lista).

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Miért érdemes Krétára utazni?

Kréta Görögország legnagyobb szigete, Zeusz szülőföldje. Itt jött létre az első európai civilizáció, minden hely, …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük