Kezdőlap » Ünnepek » Mi az a fekete péntek?

Mi az a fekete péntek?

A black Friday, azaz fekete péntek a hálaadás utáni első péntekre akasztott elnevezés, amely onnan ered, hogy hagyományosan ekkor kezdődik a karácsonyi bevásárló szezon. A vásárlók elcsábításában minden üzlet túl akar tenni a másikon, ehhez pedig a legjobb eszköznek a hihetetlenül nagy kedvezményeket tartják.

Hogy túl sokat azért ne veszítsenek a bolton (ne adjanak túl sok terméket áron alul), gyakori fogás, hogy csak az első x fő vásárlónak ajánlják fel ezeket a leárazásokat. A nagyon olcsó termékek elnyerése érdekében az emberek órákkal nyitás előtt már sorban állnak az üzletek előtt.

A túl nagy tömegben jelentkező csoportdinamikák nem épp a segítőkész és udvarias irányba húzzák az embereket, sokkal inkább előtör a mások legyőzésére törekvés. A tömeg minél feszültebb, annál súlyosabbá fajulhat a helyzet, lökdösődések, verekedések alakulhatnak ki, nagy a sérülés esélye, sőt már haláleset is előfordult, például 2008-ban, mikor az egyik eladót taposta össze az egyik nagy áruházba betörő tömeg.
A név eredetére több magyarázat is van, de csak az egyik közülük az, hogy az áruházak ilyenkor veszélyesek. Más leírások szerint az elnevezés eredetileg, a hatvanas évek Philadelphiájában arra utalt, hogy ezen a napon elég nehéz a rendőrök munkája: a leárazás napjára sokan szabadságot vesznek ki, a tömeg miatt nagy a forgalom az utakon, dugók alakulnak és sokkal több a bűncselekmény is.
Más magyarázat szerint a könyvelésben elérhető nyereségre utal az elnevezés. Közismert, hogy a kereskedelemben fluktuációk vannak a forgalomban, az őszi időszakban például spórolni kezdenek az emberek a karácsonyra, emiatt a forgalom esik, és a könyvelés ideiglenesen veszteségben (pirosba) kerülhet. A fekete pénteken hirtelen jelentkező vásárlási roham ezt a helyzetet megfordítja, a könyvelés szerint nyereségessé válik a cég, amit fekete színnel jeleznek.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Augusztus 20: Szent István Király

Minden év augusztus huszadika jelentős ünnep magyar népünknek. Hosszú éveken át nem mondhattuk ki valódi, …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük