Kezdőlap » Látnivalók » Mi az, ami kihagyhatatlan Egyiptomból?

Mi az, ami kihagyhatatlan Egyiptomból?

A napjainkban Luxorként ismert település körülbelül Kr. e. 2100-tól sok éven át volt Egyiptom fővárosa. Évszázadokkal ezelőtt görög nevén, Thébaiként ismerték. A Luxor szó a település arab nevéből ered, ami annyit tesz: „a paloták városa”. Az Újbirodalom fáraói alatt, a Kr. e. XVI. századtól élte aranykorát, és bár időközben elveszítette fővárosi rangját, még évszázadokon át, egészen a római korig megőrizte jelentőségét. A későbbiekben a szentélyek egy részét keresztény templommá alakították át. Napóleon 1798-as egyiptomi hadjárata nyomán felélénkült a régészeti érdeklődés.

A Karnak gigantikus templománál kisebb luxori Ámon-templomot III. Amenhotep fáraó kezdte el építeni, aki Ámon fiának nevezte magát. Az egyik terem ábrázolása azt mutatja, ahogy az isten Amenhotep alakját magára öltve lép be Amenhotep anyjának szobájába, és orrán át kifújt lélegzetével ejti teherbe a királynőt. Noha III. Amenhotep fia, Ehnaton vallásreformot indítva saját istene, Aton monoteista kultuszának hódolt, akinek templomot is építtetett, az utódai, köztük Tutanhamon és főként II. Ramszesz a Kr. e. XIII. században tovább építették Ámon templomát. A bejáratnál három Ámont ábrázoló kolosszus fogadja a látogatót, míg a kapubejárat azt ábrázolja, ahogy csatában győzedelmeskedik. Az isten szent bárkájának külön szentélyt emeltek, amelyet Nagy Sándor építtetett újjá a Kr. e. IV. században. A kultuszhely egy részét kopt keresztény templommá alakították át a Kr. u. IV. században, napjainkban pedig mecset áll itt, amely a XIX. században nyerte el új, végleges alakját.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Bahrein avagy a futamok szigete

Gyönyörű ország, ám közel sem olyan békés, mint ahogyan azt gondolnánk. Szinte nincs olyan év, …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük