Kezdőlap » Ünnepek » Melyik lesz a kedvenc sütemény?

Melyik lesz a kedvenc sütemény?

Akinek van már óvodás korú gyermeke, tudja, hogy ott is megünneplik a kicsi szülinapját. Régebben az volt a gyakorlat, hogy anyuka otthon is elkészíthette a születésnapi tortát, azt adták át a kisgyermeknek. Néhány évvel ezelőtt készült egy egészségügyi rendelet, ami azt tartalmazta, hogy nem lehet saját készítésű sütit vinni az oviba. Csak cukrászdában vásárolt tortát lehet adni ajándékba süteményként. Csatolni kell mellé a számlát, illetve tartalmaznia kell a fogyaszthatóság időpontját is. Az iskolában azonban más a helyzet. Erre az oktatási nevelésre nem ugyanazok az egészségügyi szabályok vonatkoznak, ide lehet vinni házilag készített finomságot. Nagyobbik fiamnál nem kellett sokáig gondolkoznunk, hogy milyen legyen az ajándékba készített sütemény. Egyetlen szempont volt, hogy a tanító néni nem szereti a kókuszosat. Nehezebb dolgunk volt a kisebbikkel, mivel ő nagyon kevés édes süteményt szeret. Mivel a tanító néni ugyanaz volt, a kókuszos ki volt zárva (pedig a gyerek pont azt szereti). Én szívesebben sütök sós süteményeket, így a fiam keresztanyjára maradt a feladat, hogy kitalálja, melyik édesség az, amit szívesen megeszik.

Ahányszor csak jött hozzánk mindig hozott ajándékba süteményt, de elég sokáig nem járt eredménnyel. Sokszor jobban ízlett neki, a csokis keksz vagy a puding. Hiába készített neki minden alkalomra ajándékba süteményt, a születésnapjára egy bolti, csomagolt édességet vitt a suliba. Aztán húsvétkor megtört a jég. Az egyik ilyen számára készített túrós csoda elnyerte a tetszését. Megvan, hogy milyen lesz, amit a jövő tanévben visz az iskolába. A sok próbálkozás közben, barátnőmmel eszünkbe jutott, hogy egyszer nekem is készített ajándékba süteményt. Ezt barátság sütinek hívták, és az volt az érdekessége, hogy az élesztős összetevőnek (kovásznak) csak egy részét kellett belekeverni a tésztába, a többit tovább kellett adni egy barátunknak, így ő is ezt használta fel süteménysütéshez, illetve továbbadta ajándékba a süteményt. Visszatérve arra, hogy még mindig próbáljuk kitalálni milyen fajta süteményeket enne meg szívesen a kisfiam, karácsonykor ismét teszünk egy próbát. Itthon úgyis nagy hagyománya van annak, hogy karácsonykor ajándékba süteményt vigyünk egy-egy kedves ismerősünknek, kipróbáljuk a mézeskalácssütést is. Talán ez azért is fog tetszeni a gyerkőcnek, mert az együtt sütés öröme még finomabbá teszi. Ha tényleg ízleni fog neki, akkor már választási lehetőség is lesz, hogy milyen legyen az ajándékba készített sütemény.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Milyen húsvéti szokások vannak?

Nem telik el ünnep úgy, hogy ne kötődnének hozzá szokások, főleg, ha vallási ünnepről van …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.