Kezdőlap » Ünnepek » Melyik a „legkarácsonyibb” város a világon?

Melyik a „legkarácsonyibb” város a világon?

Salzburg nemcsak Mozartról, vagy az itt készített csokiról híres, hanem többek között arról is, hogy a „legkarácsonyibb” város a világon. A városban évről-évre óriási karácsonyi forgatagot rendeznek, és ez rendkívül passzol az egyébként is történelmi hangulatú településhez. Aki karácsony idején ellátogat ide, könnyen úgy érezheti magát, mintha egy hógömbbe csöppent volna, mely telis tele van színekkel, és csillogó elemekkel.
Egész Ausztriában a legszebb karácsonyi vásárt Salzburgban, a Dóm téren rendezik, vagy más néven Christkindlmarkt-on. Ide évente több ezer turista ellátogat, azonban az országból és a városból is érkeznek vásárolni, hiszen a több száz árusító stand portékája mind különbözik egymástól, így bőven van miből válogatni. Az egyik helyi szokás, hogy évente megválasztják a Christkindlmarkt kis angyalait, és Jézuskáját. Erre a versenyre 13-18 éves lányok nevezhetnek, és egy casting keretei között szavazzák meg a nyertest.

Ugyancsak helyi szokás a krampuszfutás, melyen évente körülbelül 700 krampusz jelmezbe öltözött ember ijesztgeti a vásárló tömeget.
A vásáron különböző ízű Mozart csokikat lehet megkóstolni és vásárolni, így Salzburg híres csokoládéját, az otthonából szerezhetjük be. Az adventi forgatag nem csak a Dóm téren jelenik meg, feljebb a várban is van egy kisebb vásár, ahol nemcsak remek ajándékötleteket szerezhetünk, hanem gyönyörű kilátás nyílik az egész városra. Persze nemcsak a vásár okoz karácsonyi hangulatot, hiszen Salzburg egészét feldíszítik ilyenkor, több ezer égő segítségével az egész város ki van világítva, minden utca-, tér-, és kirakat a városban karácsonyi fényekkel van teli.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hogyan készítsünk színes tojásokat a tálba?

Téged is érdekel, hogy hogyan készíts olcsó, de szép húsvéti tojásokat a tálakba? Először is …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük