Kezdőlap » Látnivalók » Melyik a legfontosabb mormon templom?

Melyik a legfontosabb mormon templom?

A kívülről sima gránitburkolatú, hat magas toronnyal büszkélkedő Salt Lake Temple központi helyet foglal el Salt Lake Cityben, Utah állam fővárosában és a mormon egyház létesítményeinek sorában. Az épület a róla elnevezett Temple Square-en áll, a város földrajzi középpontján, amelyet fontos mormon épületek vesznek körül: az egyház központja, a Tabernákulum, a Joseph Smith Emléképület, a konferencia-központ és a két látogatóközpont. A mormon vallást 1830-ban New Yorkban alapította ifj. Joseph Smith, és gyorsan átterjedt Ohióba, majd Missouri államra is. 1838-ban az ún. mormon háború következtében az egyház hívei Illinois államba menekültek, ahol újabb közösséget hoztak létre.

1844-ban Smitht és hittestvéreit meggyilkolták, az egyház vezetését pedig a Tizenkét Apostol Kvóruma vette át, élén Brigham Younggal, aki mormonok egy csoportját vezetve Utahba telepedett át, hogy ott alapítson új közösséget. Salt Lake City mindmáig megőrizte a mormon egyház központjának szerepét. A jelképekben gazdag templom helyét mindössze négy nappal azután választották ki céljaikra, hogy Young és követői megérkeztek Salt Lake-be.

Az építkezés több mint negyven évig tartott: befejezését késleltette a mormonok és az Egyesült Államok kormánya közötti konfliktus, az ún. utahi háború, az épületbelső pedig végül egyetlen év alatt elkészült. Az épületkülső jelképekben gazdag, az emberiség útját jelenítik meg az életen át a halálba, majd az öröklétbe. Az épületet 1893. április 6-án szentelték fel, amely máig a legfontosabb mormon templom.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Milyen helyekre érdemes Brüsszelben menni?

Eltart egy ideig, amíg abba a Brüsszelbe érünk, amelyet a könyvekből és képeslapokról ismerünk. Minden …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.