Kezdőlap » Növények » Melyek Japán tipikus növényei?

Melyek Japán tipikus növényei?

Japán déli részén sok széles levelű örökzöld növény él, mint például az örökzöld tölgyek. Ahogy azonban észak felé haladunk, megjelenik a bükk, és a tölgyesek is. Erdők népesítik be Hokkaidó északi részét. Leginkább fenyők az elterjedtek, mint a Yeddo lucfenyő és a Szahalin fenyő.

Mivel Japán Észak-Dél irányú, a klíma eléggé eltér egymástól a különböző régiókban. De összességében egy enyhe, nedves éghajlatú az ország. És miivel négy évszak váltogatja egymást a szigeten, ezért különbözőek a virágok. Minden évszaknak megvan a megfelelő színpompás, gyönyörű virága. Szilva virágok jelennek meg a nyugodt korai tavasszal, cseresznye virágok a tavasz közepén, hortenzia a nyár elejei esős évszakban valamint krizantém pedig ősszel.

A japánok nagyon szeretik ezeket a növényeket és szívesen utaznak, hogy lássák a legszebbeket, persze csakis a saját környezetükben. A meleg tavasszal például százezrek utaznak el, hogy megnézzék a cseresznyefa virágzását, amikor is halvány rózsaszínűvé válik a fák lombja. A japánok csak úgy hívják ezt, hogy Sakura. Amikor új dolog kezdődik. Április az a hónap, amikor az új tanév elkezdődik náluk, a vállalatok is ekkor kezdik meg az új üzleti évet, és ekkor kezdd dolgozni sok új diplomás is. Ezért az emberek azt remélik, és hiszik, ha előtte elmennek egy ilyen virágzó parkba, és leülnek piknikezni egy cseresznyefa alá, akkor szerencséjük lesz abban az évben.

Míg ősszel pedig nagy kirándulásokat szerveznek a hegyekbe, hogy megcsodálják az őszi lombot.

Egyéb gyakori virágok és növények találhatók még a japán kertekben, utcákon és tereken, és mindenütt, ahol el lehet ültetni növényeket. Például, csak néhány lesz megemlítve, juhar, magnóliák, Daphnes és gingkos.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Milyen növény a télálló citrom?

A télálló citrom latin neve poncirus trifoliata, ebből is látszik, hogy valójában nem citrusféle, de …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük