Kezdőlap » Hotel » Ljubljana városa

Ljubljana városa

Ljubljana Szlovénia fővárosa, ahol körülbelül 280 ezer ember él napjainkban. Ljubljana az ország középpontjában található, a Ljubljanai-medencében, és az ugyanilyen nevű folyó partjánál. Érdekessége, hogy a folyó egyik oldalán az újabb városrészek, míg a másik oldalán a régebbi városrészek találhatóak.
Ljubljana egész óvárosát műemlékvédelemmel látták el, ezért nem is csodálkozhatunk azon, hogy a legtöbb látnivalót is itt fedezhetjük fel. Itt található többek között a Ljubljanai vár, melynek első írásos említése a 12. századból való, és szintén itt helyezkedik el a Preseren- tér is, ahol a Ferences-templomot is megtekinthetjük. 1931-ből származik a Három híd elnevezésű híd, és a vásárcsarnok is.

Az óvárosban található a Szent Miklós-katedrális, és a Sárkány-híd, valamint a Városháza épülete, tőle nem messze pedig a Szent-Jakab templom. Az óváros középpontjában tekinthetjük meg az Auersperg palotát, és a Római falat, amely még az Augusztus császár által építtetett fal maradványa. Ugyancsak itt van a Szentháromság templom, tőle nem messze pedig a Zale-temető és a Tivoli-kastély, és a hozzá tartozó park is.
Szlovénia fővárosába nagyon egyszerűen eljuthatunk például autóval is, hiszen 462 kilométeres távolságra van Ljubljana Budapesttől, és ráadásul jó minőségű autópálya utakon haladhatunk. Akár még busszal is elutazhatunk ide, és nem kell sok útiköltséggel sem számolnunk.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hajózás egyedül?

A mai napig sokan döntenek amellett, hogy nekivágnak az óceánnak egyedül egy hajóban, és felfedezik …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük