Kezdőlap » Látnivalók » Látnivalók Pozsonyban

Látnivalók Pozsonyban

Pozsony. Csodálatos, történelmi városunk, sorsfordító országgyűlések helyszíne, melyet az első világháború után elszakítottak tőlünk, s ma már egy másik ország fővárosa. Fájó pontja ez a magyarságnak, de el kell ismernünk, Pozsony azóta igazi nyugati metropolisszá, világvárossá fejlődött.

Mindenképpen érdemes egyszer ellátogatni oda, megcsodálni a történelmi jelentőségű épületet, gyönyörködni ebben a csodálatos városban, mely egykor a miénk volt.

A következőkben néhány fontos, szinte kihagyhatatlan látnivalót fogok ismertetni.

Bratislavsky Hrad

A Pozsonyi Vár stratégiai szempontból fontos helyen épült, jelentős kereskedelmi utak kereszteződésében még a rómaiak korában. Annak idején Mária Terézia, osztrák császárnő ennek a várnak a falai között helyezte biztonságba a magyar koronaékszereket. Azonban nemcsak koronázási ékszerek kaptak itt helyet, hanem a messze földön híres-hírhedt Kínzókamra és Éhség torony is.
Ezek ma már látogathatóak, mint ahogy a múlt században ide helyezett Szlovák Nemzeti Múzeum is.

Dévényi vár

A Dévényi vár Ausztria határában fekszik, csak a Duna választja el a szomszédos országtól. A sziklán egykor kelta település állt, majd néhány száz év múlva a rómaiak építettek ide egy erődöt. A kilencedik században egy híres, hatalmas fejedelem, Rastislav választotta ez a helyet, hogy várat építsen.

Frantiskánsky Kolostor

A kolostort 1297-ben szentelte II. András király. Eredetileg gótikus stílusban épült, azonban a legtöbb stílusjegy eltűnt a későbbi századok folyamán. Ma már barokk berendezéssel tündököl, csak a mennyezet emlékeztet még a eredeti stílusára.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Szatmárcseke

Szatmárcseke Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti részén, a Tiszaháton fekvő település, tizennyolc kilométerre a határtól. Teljes népessége …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük