Kezdőlap » Receptek » Kijevi csirkemell

Kijevi csirkemell

Ez a recept 2 személyre készült. Ha több személyre készül a fogás, értelemszerűen annyiszor fél csirkemellet számoljunk.
Hozzávalók: 2 fél filézett csirkemell, 5 dkg vaj, 2 gerezd fokhagyma, apróra vágott petrezselyemzöld, egy evőkanálnyi friss tárkony apróra vágva, 2 darab tojás, liszt, zsemlemorzsa, só, bors, szerecsendió
Először készítsük el a fűszervajat. A szoba-hőmérsékletű vajat keverjük össze az apróra vágott petrezselyemzölddel, tárkonnyal és a fokhagymanyomón áttört fokhagymával. Folpackból vágjunk ki két kisebb darabot, terítsük ki, majd erre halmozzuk rá a vajat. Ahány személyre készítjük az ételt, annyi felé osszuk a vajat. Henger alakúra tekerjük fel, jó szorosan, a két végét tekerjük meg. Ezeket tegyük hűtőszekrénybe, legalább egy órára.
Ezután vegyük elő a csirkemell filéket. Hosszanti irányba vágjuk fel, de úgy, hogy ne vágjuk teljesen ketté, a két végén pedig hagyjunk 1-1 cm-es részt. Nyissuk szét, és kissé klopfoljuk meg úgy, hogy mindenhol egyforma vastag legyen. Kapjon sót, borsot, szerecsendiót. Vegyük ki a hűtőből a már megdermedt vajat, csomagoljuk ki a fóliából, és tegyük a csirkemellszeletekre. Nagyon szorosan tekerjük fel úgy, hogy a két végén se tudjon kifolyni a vaj sütés közben. A legbiztosabb, ha a tekerés felénél a két szélét ráhajtjuk a vajra, és úgy tekerjük tovább. Ezután jöhet a panírozás, de előtte célszerű egy kis időre mélyhűtőbe tenni a húsokat, hogy megtartsa a formáját. Kétszer panírozzuk, ahogy a rántott sajtot is. Először lisztbe, tojásba, zsemlemorzsába, majd megint tojásba, és még egyszer zsemlemorzsába. Sütés előtt ismét tegyük kis időre a mélyhűtőbe, hogy megdermedjen kicsit. Bő, forró olajban süssük meg mindkét oldalát.
Köretként krumplipüré illik hozzá, de ízlés szerint választható hozzá párolt rizs, vagy egy finom saláta.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Szász tojásos pite

Időigényes, de kiváló sütemény. Egy sütőtepsihez: Az élesztős tésztához: 40 dkg liszt 1 kocka élesztő …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük