Kezdőlap » Autó » Kia pregio

Kia pregio

Mivel a Kia bestával nagyon sok probléma adódott, főleg a motorját illetően, ezért a gyártók úgy döntöttek, hogy ezerkilencszáz kilencvenötben adnak neki egy új nevet, ezért lett a neve Kia pregio ettől az időtől.kettőezer egytől kapott egy automata változatot is, mivel addig csak dízelként üzemelt, ami kettőezer hétszáz köbcentiméteres volt, de találunk kisebb motorral rendelkező Pregiót is. a Váltójuk lehet mechanikus, ami ötfokozatú, az automata váltó viszont csak négyfokozatú lett. A vezető fülke viszonylag tágas, kényelmes, és esztétikailag is megfelelő, találhatunk közte olyat is amit díszítettek még fa műszerfallal, illetve fa válóval egyaránt.

Az utastérben nagyon sok mindent el tudunk szállítani, mivel nagyságra, és magasságra is kiváló a hozzá hasonló kisteherautók körében. lóerőt tekintve pedig kilencven. Ezek a kisteherautók, 3.5 tonnásak, ami azt jeleni, hogy sima “B” kategóriás jogosítvánnyal bárki vezetheti, csak mivel nagyobb és magasabb egy személyautónál, erre azért nem árt ha odafigyelünk.Találunk közte háromszemélyeset, amit legtöbb esetben személyszállításra használunk. Van a több személyes változat is, amit személyszállításra használhatunk fel. Azonban ne felejtsük kitölteni a menetlevelet se, mivel ezt bármikor ellenőrizhetik. Pár perc csak az egész és egy csomó kellemetlenségtől megkímélhetjük magunkat. Tehát találhatunk belőle kettő, három, illetve négy ajtós változatot is. Ha megkíméljük, rendszeresen szervizeljük, és karbantartjuk, igazi hű társa lesz annak, aki megvásárolja.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Mit jelent a JIT az autóiparban?

A JIT – az angol “Just in Time” (magyarul: épp időben) kifejezés mozaikszava. Tartalmilag azt …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük