Kezdőlap » Zene » Játszd újra Eric!

Játszd újra Eric!

Sok idő eltelt azóta, hogy Robert Johnson eladta a lelkét a bluesért az ördögnek. Nemzedékek nőttek fel korszakos bálványimádatokkal, dugig van már a Rock and Roll Hall of Fame is, hogy Jolán néni nem győzi leporolni a névtáblákat, a stílusok, a technika, az önkifejezés egyediségének neologizálási kényszere pedig elvegyítette a zenei irányzatokat, ahogyan a zene ipar „bizniszelődése” a közizlés kakofoniájában is szépen kitérhálósodott. Napjaink Hi-Tech mátrixában a digitális hangminőség elérése az elsődleges szempont, DJ software-ek, keverőpultok, fordulatszám szabályozós kontrollerek és equalizerek szintetizálják a vokális instrumentális dallamokat és mire befejezik rajtuk a mixelést, az úsztatást, a cuttingolást, már szinte rá sem lehet ismerni az eredetiekre.
A könnyű és komolyzenei műfajok területén is sok a keverek eb, ám lassan már az ő köreik is klasszicista híveknek számítanak akik olyan
”őskori tone pattintós” eszközökhöz vonzódnak, mint mondjuk egy akusztikus gitár. Elwood Blues (Dan Akroyd) a Blues Brothers 2000 című filmben is ilyesmik miatt figyelmezteti zenész társait a lerobbant Dodge Polara mellett, akik megfáradtan visszatérnének a kényelmes polgári életükhöz mintsem keresztes lovagként tovább küzdjenek egy Szent Földért ami sosem volt csak az övék.
.
„Nem tartalak vissza de ne feledjétek, ha itt hagytok, itt hagyjátok a tudásotokat, a tehetségeteket, és az ifjúságnak csak a digitálisan fabrikált techno-zene marad, álszinti ritmusok, erőszakos gangsta rap bandák műdalai, acid-pop és lélektelen műanyag nyálzenék.”

És ők nem mentek haza hanem tették a dolgukat. Zenéltek. Ahogyan Eric Clapton is ezt teszi közelítve már a 68-hoz. Slowhand az-az Lassúkéz -ahogy egyszer húrcserélés közben elnevezték-, idén nyáron a sógorok vendégeként segít emlékeztetni, milyen az a zene aminek még emberi lelke van.
Önéletrajzi könyvében is hasonlóról beszél, a döntéseiről, amiket szinte kivétel nélkül mindig érzelmi alapon hozott meg, rapszodikus önkényességéről, a sikerről, a korszellemről ami mint sok zseniális pályatársát őt is függőségbe csalta, és a csapdáról ami majdnem elpusztította mint Jimmy Hendrix-et vagy Janis Joplin-t. De neki szerencséje volt. Túlélte, s virtuóz gitárjátékát is sikerült teljesen kifinomítania.

Clapton pályája felívelését igazán annak köszönhette ,hogy ösztönösen érezte miként kell a klasszikus blues és folk zenéhez hozzányúlnia s olyan formát adni nekik, hogy megmaradjon a tartalmuk de dinamikusabb, melodikusabb és szuggesztívebb legyen a közönség számára. A kriptonit elvette Superman erejét, de a „Claptonit” hozzá adhatta volna az ővét, és akkor tőle születhettek volna meg az olyan adaptált slágerek is mint mondjuk a Crossroads, a Behind the Sun, a Forever Man vagy az I shot the Sheriff ami eredetileg egy Bob Marley szám átdolgozása. Benne volt jóban, popban, rockban bluesban de nem ragadt le igazán semminél

Pedig Ric a visszahúzódó, ripleybeli flusztrált kölyök nem zenész legendának indult. Egy zavart családi hátterű gyerek, aki pitéket rajzolt, képregényekből másolt, aki a kalandért lopott az édességboltból, egy magányos gyerek aki képzeletbeli barátokat kreált magának mint a nagyvilági Joe Malingo, és a Bokorágas inkább segítségre szorult volna mintsem hírnévre. De jött a tinédzser kor, a puhatolózások ideje, az első lemezjátszó, a Palladiumban fellépő Buddy Holly aki elösször mozdított meg benne valamit, az első gitár a „Lord Eric”, egy kényelmetlen fogású klasszikus német Hoyer, és a fogösszeszorítva elsajátított claw-hammer pengetési technika. És ez teret adott az „érett” Claptonnak, aki „betagozódott a beatnikek társaságába”, akit katonák páholtak el G and G kávézó elött., aki Big Bill Broonzy-t választotta példaképnek és ellendallamos játékát ügyesen áttagolta a claw-hammer-re, a Yardbirds ember, a slágergyártás, a blues, John Mayall, a graffitik: „Clapton az Isten” és a felvonó ami vitte már magától felfelé. Csúcson a Cream-ben, az improvizáció, a sodródó ütemek, a pszichodellikus rock úttörője, amerikai turnék, A Blind Fiath, a Delaney, egy zenész társadalom státusz szimbóluma, Derek and the Dominos, a Pattie Boyd gyötrelem, és a Layla.
Majd a szakadék, a drog, az alkoholfüggőség, az elvonó Hazelden-ben, visszaesés, Behind the Sun, a fia halála, és a túlélés, a Tears in Heaven, a család, a Crossroads.
Ez mind már benne van. S az út vége felé sem szégyellős mesélni róla. Úgyhogy nem kell aggódnia Elwood Blues-nak, hogy kialszanak a blues és a soul gyönge gyertyái, hogy kihunyhat a világ fénye, mert a zene nem sorvad el egyedül magára hagyottan, és aki nem hiszi legyen ott 06.11-én Bécsben a Weiner Stadthalle-ban, ahol egy Grammy díjas zenész is megerősítheti ezt.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hogyan készül a bakelit lemez?

A bakelit pontosabban a vinyl -lemezek rajongóinak száma egyre növekszik a zenerajongók, gyűjtők és Dj-k …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük