Kezdőlap » Hotel » Izrael bemutatása

Izrael bemutatása

Izrael egyike a közel keleti államoknak, amely a Földközi-tenger keleti részénél található. Maga az állam igen fiatal, mivel 1948 májusában nyerte el önállóságát. Fővárosa Jeruzsálem, ami az ország középpontjában helyezkedik el.
Hat régióra szokták bontani ezt az országot, egy északi körzetre, ahol a Jiszrael-völgy található, a Haifai körzetre, egy középponti régióra, a Tel-Avivi körzetre, a Jeruzsálemi körzetre, és a déli régióra. Izrael mindenki számára csak a konfliktusairól ismert, azonban nem kell előre elítélni ezt a természeti csodákban gazdag országot. Az itt élők nagy része zsidó vallású, azonban kis számban előfordulnak itt muszlimok, és néhol keresztény vallásúak is. Izraelben mindössze 28 repülőteret találunk, amik közül nem sok az ami európai szintű nagy reptérnek számíthatna. A közlekedést itt leggyorsabban a vasúttal tudjuk megoldani, mivel néhol az utak minősége nem igazán felel meg az általunk megszokottaknak.

Idelátogatásunk során minden bizonnyal Jeruzsálembe fogunk érkezni, és ebben a városban bőven akad elég látnivaló egy turista számára. Az egyik legnépszerűbb zarándokhely a siratófal, ahol naponta turisták és helyi lakosok ezrével fordulnak meg. A várost elhagyva érdemes ellátogatnunk a Genezáreti-tóhoz, és a Boldogság hegyéhez, ahol egyesek szerint minden ember megtalálja a maga szerencsekavicsát. Természetesen ez az ország bővelkedik híres templomokban és szenthelyekben is, ezek közül is leghíresebb a Szent Sír templom. A túrázni vágyóknak érdemes végigsétálniuk a Via Dolorosa-n, majd ha megpihentek egy hosszú séta után, másnap egy hatalmas túra keretében látogassanak el a Massada-hoz, aminek a tetejére felérve csodálatos látvány fog eléjük tárulni. A leghíresebb múzeum Jeruzsálemben található, ez nem más, mint a Jad Vasem Múzeum. Hogyha elutazunk Izraelbe, akkor legyünk nagyon körültekintőek az egészségünkkel kapcsolatban, és adassunk be magunknak minden szükséges védőoltást, valamint hogyha szállodába megyünk, olyan helyet válasszunk, mely megfelel a higiéniás előírásoknak.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Utazzunk Bolíviába

Bolívia Dél-Amerikában található ország, amely a kontinens közepén fekszik, ezért nincs közvetlen tengerpartja. Az ország …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük