Kezdőlap » Hotel » Ismerjük meg Denvert!

Ismerjük meg Denvert!

Denver a legnagyobb, és egyben legnépesebb város Colorado államban, az Amerikai Egyesült Államokban. Fontos gazdasági központja az ország középső-nyugati régiójának, amit nemcsak közel 600 ezer lakosának köszönhet, hanem annak is, hogy tőle közel 1000 kilométeres körzetben nincs más ekkora város, mint Denver.

Denver nyugati határai a Sziklás-hegység vonulatai, és a városon pedig áthalad a South Platte folyó, majd még szintén a településen belül három részre válik szét. Az egész települést behálózzák a felhőkarcolók, és szinte egyenlő arányban helyezkednek el a városban a régebbi típusú, és a modern házakkal. Szinte az összes városi kerületben van park, vagy valamilyen zöldövezet, így ellensúlyozva a hatalmas és sűrűn egymás mellé épült épületeket.

Denvernek bőven van nevezetessége, amit érdemes megemlíteni, ha pedig a városban van az ember, megtekinteni. A shoppingolás hívei akár kezdhetnék a városnézést a híres 16-ik utcai bevásárlóközpontban, majd a belvárosban folytathatnák az Avenue Theater-rel. Ugyancsak a központban található egy híres szálloda, ahol rendszeresen több híresség is meg szokott szállni, ez a Brown Palace Hotel, de ugyanilyen jelentős a város legrégebben működő étterme, a Buckhorn Exchange is. Denver városa tele van múzeumokkal, melyek mind más kiállítással várják az érdeklődő vendégeket. Találunk itt történelmi múzeumokat, de szépművészettel, tűzoltósággal, természettudománnyal, vagy egyéb művészetekkel foglalkozó kiállítást is.

A város leghíresebb temploma a Szeplőtelen Fogantatás bazilikája, ahol II. János Pál pápa két szentmisét is tartott. Denverben a kikapcsolódással sem lesz gondba senki, hiszen aki épp nem múzeumban szeretné eltölteni az idejét, ellátogathat a Belvárosi Akváriumba, a helyi Botanikus kertbe, a Városi állatkertbe, vagy valamely parkba, illetve bevásárlóközpontba.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Haldensee tó és környéke

A Haldensee tó Ausztriában található, a tiroli térségben, északnyugatra Innsbruck városától. Maga a tó, és …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük