Kezdőlap » Iskolakezdés » Iskolakezdés

Iskolakezdés

Elballagtunk az Óvodából, a nyár elején, a nyár már kissé izgatottan telt, ugyanis szeptembertől indulás az első osztályba, véget ért a gondtalan élet, kezdődik a kötelesség, amit nap mint nap meg kell majd tennünk. Tehát a kisgyermekek legtöbb esetben elindulnak az édesanyjukkal felfedezni a “nagyvilágot”. Először is ki kell választani a vásárlás helyét. Legtöbben szeretünk úgy vásárolni, hogy ne kelljen össze-vissza rohangálnunk a kisgyermekkel, ezért egy bevásárlóközpontot szemelünk ki magunknak a gyorsabb vásárlás érdekében.

Betérünk, és hatalmas választék tárul elénk. Mindenből nagyon sokféle, különböző árakkal, vannak olcsóbbak, és vannak az egekig szökő árak is. Először úgy beszéltük meg, hogy az iskolatáskát vásároljuk meg, amire nagy hangsúlyt kell fektetnünk. Mivel első osztályról beszélünk, ezért nem árt ha kényelmes a kicsi hátának, és merev a hátsó része. Ez azért is jó, mert akkor a benne lévő könyveket, füzeteket, és védi a különböző sérülésektől. Ha sikerült kiválasztani a táskát, indulás tovább. Elő vesszük a cetlinket, amire már a tanárnéni felírta azt, hogy mit vásároljunk meg. Szépen sorjában megveszünk mindent, ami fel van írva, de nem árt ha a jobb minőségből vásárolunk, ha azt szeretnénk hogy tartósak legyenek a felszereléseink. Borítócsomagot is vegyünk, amikkel beborítjuk a füzeteket. Tolltartóra is szükségünk lesz, ebbe tesszük bele a már megvásárolt ceruzákat. illetve tollakat. Végezetül bemegyünk a leendő iskolánkba is, és megvesszük a tankönyveinket. Otthon becsomagoljuk, és indulás a suliba! :-)

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Tanszerek és tankönyvek

Az iskolakezdés minden kisgyermeknek nagy dolog hiszen új táskát, úja tolltartót, vagy esetleg még pár …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük