Kezdőlap » Látnivalók » India Tejút földi folytatása – A Gangesz

India Tejút földi folytatása – A Gangesz

A Gangesz folyó ragyogó vize a Himalája hegység „tehénszáj” nevű jégbarlangjából bújik ki a napfényre. India legszentebb folyójának neve a kezdeti szakasznál Bhagírata, amely sebesen fodrozódik a Garwhal-hegység egyik szakadékában, fenyőfák, indiai cédrusok, és skarlátvörös rododendronok mellett, Devprajag városig. Szilaj áradata magasba tornyosuló sziklák tövében egyesül az Alaknanda folyóval, és kettejükből lesz a Gangesz. Az áramlás csendesedik, állandóan keletre tart, és útját a Bengál-öböl hatalmas deltájában fejezi be.
A 2506 kilométeres Gangesz nem tartozik a világ leghosszabb folyói közé, a Nílus és az Amazonas ennek a többszörösei. Ám egyik folyót sem tisztelik ennyire. A zarándokló helyek közül csak a Mekka előzi meg. Partjához viszik a betegeket, a vizébe merítik a haldoklókat, gondjára bízzák a holtak hamvait, néhol a holttesteket is. A folyót felkereső hinduk ezrei sok istenséget imádnak, de bármelyikhez imádkoznak is, őszintén gondolják, hogy a Gangesz mossa majd el minden bűnüket.
A messzi India legszentebb folyója felcsigázta az emberek érdeklődését. Ókori is középkor költők is megemlékeznek róla, Nagy Sándor pedig a világmindenség határának tartotta. Az indiaiak szerint a Tejút földi folytatása. A Gangesz a hinduk számára a tisztulás istennője, a „fürge járású” Ganga megtestesülése.
A folyó tisztító hatásának hagyománya részben hűsítő tulajdonságából ered. A hőség rettenetes hatalma számos hindu mítosz tárgya. A Gangesz vize frissebb, mint a többi indiai folyóé, ez talán arra vezethető vissza, hogy a folyó kezdete egy jégbarlangból indul és így sokkal hidegebb, mint az átlagos ottani folyók vize.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Schönbrunni kastély

Európa egyik legszebb palotáját Bécsben tekinthetjük meg és I. Lipót rendelte el az építését. Célja …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük