Kezdőlap » Karácsony » Hogyan ünnepeld meg a karácsonyt egyedül?

Hogyan ünnepeld meg a karácsonyt egyedül?

A karácsony az év legszebb ünnepe. A tél beálltával minden elkezd a karácsonyról szólni, mindenki lázban ég, a boltok megtelnek karácsonyi díszekkel és ajándékokkal, megnövekszik a vásárlás. Ez az ünnep tulajdonképpen egy családi ünneppé vált, amikor a felnőttek a gyerekekkel együtt díszítik fel a karácsonyfát és a házat, a szülők ajándékokkal lepik meg gyermekeiket, a kicsik pedig valami szépet alkotnak, hogy ők is adhassanak ilyenkor.

Hagyomány a közös ebéd vagy vacsora, szokás ilyenkor az együttes templomi mise – még akkor is, ha év közben nem jársz ilyenre. Ilyenkor az egész család otthon pihen, együtt szórakoznak, társasjátékoznak, vagy kimennek az utcára szánkózni és hóembert építeni (ha épp fehér a karácsonyunk). Azonban sajnos sok ember nem élheti ezt át. Vannak olyanok, akik olyan élethelyzetbe kerültek, amiben nem játszik szerepet a család. Sokan egyedül élnek, és a távolabbi rokonaikkal sem biztos, hogy meg tudja ünnepelni a szentestét. Ilyenkor ők vagy a munkába menekülnek, vagy nem is foglalkoznak az egésszel, úgy tesznek, mintha minden ugyanolyan lenne. Pedig nem ez a legjobb módja ennek!
Szingliként is kicsit boldogabbá tehetjük ezeket a napokat! Nem kell elzárkózni ettől az ünneptől csak azért, mert valakinek épp nincs családja. A karácsony attól még a szeretet ünnepe marad, s szeretni mindig lehet valakit sőt, mindig van, akit szeretünk! Ha mást nem is, legalább magunkat meglephetjük!
A következő módszerekkel biztosan boldogabbá tehetjük legalább egy kicsit magunkat az ünnepek alatt:

1. Vegyél néhány karácsonyi képeslapot, majd küldd el távoli rokonaidnak, barátaidnak! Biztosan örülni fognak meglepetésükben, és te is örülsz majd, mikor váratlanul felhívnak!
2. Vegyél egy kisebb fát – akár műfát –, új díszeket és égőket, majd díszítsd fel a lakásodon egy jól látható helyen! Tegyél rá nyugodtan szaloncukrot, habcsókot, meg amiket szeretnél. Máris karácsonyibb a hangulat, és le is foglalod magad.
3. Díszítsd fel a házat belülről vagy akár kívülről is! Ha gondolod, kérj segítséget a szomszéd gyerekektől, majd utána kínáld meg őket sütivel!
4. Vegyél magadnak ajándékokat, amiket már régóta szerettél volna! Csomagold be, és tedd a fa alá! Bár tudod, hogy mi van benne, mégis csak ajándék – tőled.
5. Süss süteményt! Olyanokat, amelyeket eddig még nem csináltál, de már régóta ki szeretted volna próbálni. Készíts mézeskalács házikót!
6. Menj el moziba, ahol akár még ismerkedhetsz is!
7. Sétálj este a szépen kivilágított, feldíszített városban!
8. Készíts magadnak forralt bort!
9. Menj el egyedül a karácsonyi misére! Akár az éjféli misére is.
10. Lepd meg a munkatársaidat egy-egy apró ajándékkal, hidd el, örülni fogtok mind!
11. Hívd át egy olyan munkatársad/ismerősöd, akiről tudod, hogy szintén egyedül ünnepel! Ünnepeljetek együtt, és közben jobban is megismerhetitek egymást!
12. Készíts össze egy csomagot, és küldd el egy olyan családnak, akikről tudod, hogy sokat nélkülöznek! Hát nem csodálatos tett?
13. Menj el egy gyermekkórházba, ahol segíthetsz az ajándékosztásban! Akár saját magad is vihetsz ajándékokat.
14. Vigyél a szomszédoknak a süteményből, amit készítettél!

A fent említett tippek garantált karácsonyi hangulatot hoznak még egy magányos szívbe is! Érdemes kipróbálni!

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hogyan spóroljunk karácsonykor?

Karácsonykor hajlamosak vagyunk arra, hogy sokkal többet költünk a kelleténél. Ilyenkor a nagy ünnepi készülődés …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.