Kezdőlap » Karácsony » Hogyan tegyük egyedivé az adventi gyertyákat?

Hogyan tegyük egyedivé az adventi gyertyákat?

A karácsonyi készülődés alkalmával szinte minden családnál kerül az asztalra egy adventi koszorú. Ki megveszi, ki csináltatja, ki pedig saját kezűleg készíti el. Ez egyéni döntésen alapszik, ám közös jellemző, hogy minden adventi koszorún van 4 gyertya. A gyertyák színében vagy az egyéni ízlés, vagy az aktuális trend, vagy a vallás jegye tükröződik.

Kevesen tudják azonban, hogy az adventi koszorún lévő 4 gyertya színe milyen eredetileg és mihez köthető. Erről adunk rövid tájékoztatást a teljesség igénye nélkül.

A keresztény hit szerint 3 szál lila gyertya jelképezi a bűnbánatot, az önuralmat és az összeszedettséget. A negyedik gyertya az Úr eljövetelét jelzi, amely örömünnep, ennek színe pedig a rózsaszín.

Akármi is az eredete, ma is használatos díszünk. Ma is a Karácsonyt megelőző vasárnaponként gyújtjuk meg a gyertyákat. Minden héten eggyel többet, így a Karácsony előtti utolsó vasárnapon már mind a 4 gyertyánk ég, s december 24-én, Szenteste ismételten bevilágítja meghitt otthonunkat.
Az adventi koszorú eredetét pedig egy német papnak tulajdonítják, aki egy szekérkerékre rakott 24 gyertyát, s minden nap eggyel többet gyújtott meg. Minden egyes gyertya szimbolizált valamit.

Ma azonban inkább a fehér vagy a piros gyertya a leggyakoribb, de számtalan színvariációban és formában lehet gyertyát venni. De személyre szabottá, egyedivé is varázsolhatjuk fehér gyertyánkat. Ennek több módja van. Ilyen a faragás. Egy meleg szeg vagy éles, de lekerekített hegyű kis szerszám kell hozzá. Ha ügyes kezünk van, akkor faraghatunk bele angyalt, fenyőt, sőt bonyolultabb képeket is. Ennek is különböző technikái vannak. A kész művet bedörzsöljük egy kis aranyporral, s akkor a sziluett látványosabb lesz. Készíthetünk faragást olyan színes gyertyákra is, amelyeknek csak a külsejük rendelkezik színes bevonattal.

De lehetőségünk van a gyertya feldíszítésére használni az ún. dekupázs technikát. Számtalan szép karácsonyi szalvétát lehet már kapni. Ezt a technikát kifejezetten nagy gyertyákhoz is bátran használhatjuk. Csodaszép műveket lehet alkotni.

A kérdés a végén csak az, hogy egy-egy jól sikerült darabot képesek leszünk-e meggyújtani, és ezzel az enyészetnek átadni? Valószínű, hogy nem.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Mi alapján választjuk meg karácsonyi étkeinket

Karácsonykor mindenki különös gondossággal választja meg az ünnepi ételeket. Ilyenkor emlékezünk szüleinkkel megélt karácsonyi illatokra, …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.