Kezdőlap » Ház karbantartás » Hogyan szabaduljunk meg a penésztől?

Hogyan szabaduljunk meg a penésztől?

A fűtési szezon kezdetétől a szellőztetés és a lakásban történő szárítás miatt gyakori vendég lehet a penészgomba. Főként a hőmérséklet különbség és a magasabb páratartalom okozza. A penészgomba spórája mindenhol a levegőben van, és amint megfelelő számára a környezet azon nyomban megtelepszik. A megtelepedést még nem is vesszük észre, csak akkor tűnik fel az új lakó, amikor már spórázásnak indul, vagyis feketévé válik. Többnyire a sarkok, és ablakok körül kritikus a helyzet, ugyanis, a nem megfelelő szigetelés még inkább rásegít a hőmérséklet különbségre, mely esetén a magas pára lecsapódik, átnedvesíti a fal azon részét, kellemes táptalajt teremtve a penésznek.

De minderre van megoldás. Ha már kialakult a penész, akkor citromos-ecetes vízzel mossuk át a felületet, és hajszárítóval szárítsunk rá, a fűtést ilyenkor kapcsoljuk inkább fel, lehetőleg mindezt délelőtt végezzük, ugyanis az esték hűvössége miatt, többet ártunk, mint használunk a tisztítással. Majd abba a sarokba állítsunk egy álló lámpát, így olyan mikrokörnyezetet teremtünk, amely egyrészt mindig száraz levegőt eredményez, nem ütközik ki a hőmérséklet különbség, és a penésznek sem lesz ideális környezet a megtelepedésre. Illetve a helyiségben lévő növények öntözése során figyeljünk a víz mennyiségére, ezzel csökkent a levegő páratartalmát.

Érdemes télen inkább a fürdőszobában szárítani, de ha erre lehetőség nincs, akkor sem a fűtőtestre terítsük a vizes ruhákat, mivel azzal, csak a szobák páratartalmát növeljük. Amennyiben erre figyelünk, nagy eséllyel elkerülhető a hívatlan látogató. Azért is kell a téli időszakban fokozottabban figyelni erre, mert a kevesebb szellőztetés miatt, a penész megtelepedése után, amint elkezd spórázni, a spóra bejut a levegőbe, viszont azt a levegőt szívjuk be, és könnyen okozhat légúti betegségeket, asztmás problémákat és légzési nehézségeket. Fokozottan figyeljünk, és ha már kialakult, azonnal távolítsuk el!

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hogyan tároljunk praktikusan?

Minden háztartásban megannyi dolog van, amit el kell helyeznünk a lakásban. A különböző helyiségekben nehezen …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük