Kezdőlap » Kert » Hogyan rendezzük be az apró kerteket?

Hogyan rendezzük be az apró kerteket?

A városi házak, illetve a kisvárosokban épült ikerházak és többlakásos társasházak kertje általában egészen apró, sokszor csak alig száz négyzetméter. Fontos tudni, hogy ezekkel is lehet mit kezdeni, zöldíteni szinte mindent lehet, azonban nagyon meg kell fontolni, mit és hová teszünk benne. Mielőtt vásárláshoz kezdünk, gondoljuk át, milyen funkciót szeretnénk adni a zöld területnek. Ne felejtsük el, hogy a kert célja a rekreáció, vagyis a pihenés, erre pedig helyet kell hagynunk. Mindenképp tervezzünk tehát olyan területet, ahol egy kis asztalt kényelmesen körbe lehet ülni. Ide lehetőleg olyan út vezessen, ami télen is szárazon, hómentesen tartható, és akár nagy sárban is megközelíthető.
A maradék területet töltsük fel tápanyagdús földdel, vagy forgassunk a meglévő talajba bőséges trágyamennyiséget. Ezután jelöljük ki a későbbi ágyások helyét (ha szeretnénk ilyet), majd füvesítsünk.
Apró kertekben nem feltétlen fontos virágágyásokat csinálni, mert sok mindent el lehet helyezni dézsákban is, vagy függőleges kertészkedés keretében, a falon. Egy-két fának lehetőleg hagyjunk helyet. Ha van kedvencünk, akkor mindenképp azt telepítsük, hiszen egy ekkorácska kertben nemigen van lehetőség sok mindenre, és akkor már inkább érezzük jól magunkat a végeredményben. A fák telepítése azért is jó ötlet, mert növeli a térérzetet, hiszen felfelé is terjeszkedünk, a kertünk hirtelen a kétdimenziós létből háromdimenzióssá tágul, és ez még akkor is növekedésnek tűnik optikailag, ha a fa inkább mégis elvesz a földterületből. Hogy a fa alatt minél több hely maradjon és könnyű legyen közlekedni, lehetőleg olyat telepítsünk, aminek magasan kezdődik az ágrendszere, például meggyet, cseresznyét, eperfát. A dióról inkább mondjunk le, mert a fű kipusztul alatta, a különféle fenyők és tuják pedig általában rosszul férnek el. Persze néhány “formatervezett” fajta kifejezetten arra lett kitalálva, hogy a pici kertekben karcsú alakjával vonzza magára a tekintetet.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hogyan kell kialakítani a helyes sövényformát?

Egy fásszárúakból álló sövény kialakítása nem éppen rövid figyelmet követelő feladat. A növény növekedési üteme …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük