Kezdőlap » Kert » Hogyan neveljünk bonsait?

Hogyan neveljünk bonsait?

A bonsai olyan fa, amely méretarányos az eredeti, nagyméretű fákhoz képest, azonban mesterségesen miniatűr méretűre metszették. Ennek kivitelezése a gazdája részéről rengeteg törődést és gondozást igényel. Ez azonban megéri, hiszen ennek következtében gyönyörű kis fákkal díszíthetjük lakásunkat vagy kertünket.
A legfontosabb a növény általános gondozása. Értve ezalatt minden olyan műveletet, amelyet bármely más növény tartása közben is elvégez az ember. A folyamatos törődés, fény biztosítása, öntözés, átültetés, megfelelő hőmérsékleten tartás alapját képezi a növények nevelésének, viszont a bonsai fák esetén kissé eltérőek a módszerek. Meg kell jegyezni azonban, hogy ez típusonként eltérő lehet, hiszen szinte minden fából készíthető bonsai.
Nagy részük szabad téri elhelyezést igényel, néhány növény – főleg a téli időszakban – azonban tartható bent is, bár a panelt kevés faj bírja el az alacsony páratartalomnak következtében. A fák öntözése történhet a hagyományos módon, azonban fontos megjegyezni, hogy a táptalaj sosem száradhat ki teljesen. Ezért nyári hőségben naponta, egyébként 2-3 naponta érdemes öntözni a bonsaiokat. Legjobb, ha a fát a tárolóedénnyel egy tálka vízbe helyezzük, amely a fa földjét teljesen ellepi. Ott néhány percig állva hagyjuk, így a talaj kellően megszívja magát nedvességgel. A talajt persze nem elég öntözni, táplálni is szükséges. Erre külön kifejlesztett műtrágyákat találhatunk szaküzletekben általában granulátum formájában.
A bonsai fák esetében fontos kérdés a teleltetés. Fontos a megfelelő napfény és levegő biztosítása. Tápanyaghoz viszont ilyenkor nehezebben jut a fa a kis földjéből. Emiatt érdemes a növények gyökerét télen elásni és csak a fa törzsét és ágait szabadon hagyni. Így nagyobb esély van a fa épségben történő telelésére.
A fa metszése tulajdonképpen ízlés kérdése, ám érdemes a vad hajtásoktól megszabadulni, és aszerint formázni a fát. Egy fából rengeteg formát ki lehet hozni. Ennek részletezéséhez több szakkönyv is rendelkezésre áll, de érdemes szakértőktől tanácsot kérni. Több bonsai nevelése esetén a lakás, illetve a kert gyönyörű, keleties hangulatúvá varázsolható. Érdemes ehhez megfelelő tároló tálak, illetve hangulatos alátétek, esetleg keleti mintájú dísztárgyak beszerzése, amely tovább fokozza a vizuális élményt.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hogyan szaporítsuk leanderünket?

A leander számos otthonban megtalálható, igen kedvelt dísznövény, mivel rendkívül látványos virágzata különlegessé teszi. Ma …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.