Az állandó felugráló, ruházatunkat bepiszkító, érzelmileg túltengésektől arcunkat másodpercenként sűrű egymásutánban megnyalintó vagy szakadatlanul csaholó kutya, akár sajátunk , akár barátainké vagy ismerőseinké, egyaránt próbára teszi az idegeinket és béketűrésünket.
A fegyelmezett kutya tulajdonképpen mindig azt teszi amit a falkavezér elvár tőle. Ahogy a farkasoknál a falkavezér fizikai kényszerrel ugyanúgy kell a gazdának is megértetni a kutyakölyökkel vagy fiatal serdülő állattal, hogy mit vár tőle A falkában fizikai kényszernek számít , ha a falkavezér egy lökéssel vagy lábmozdulattal vagy nem átható , de azért fájdalmas harapásnak nem számító csípéssel tereli helyes mederbe a renitens serdülőt.
Ha mindez nem használna, következik a leszorítás vagy tarkó-, nyaktájékon való megragadás és megrázás. Később már elég egy rámordulás vagy a felső ajak enyhe felhúzása is ahhoz , hogy tisztázódjanak az erőviszonyok . Ha a gazda ugyanezt eléri , falkavezérré válik. Ezt a folyamatot nevezhetjük a kutya nevelésének .
Helytelen , ha mi tekintjük őt falkatársnak , vagyis az ” emberi falka” tagjának , mert ezzel óhatatlanul olyan tulajdonságokkal ruháznánk fel , amelyek csak embertáraink sajátjai . Ez a folyamat a kutyánk antropomortizálása zsákutcába vezet, hiszen a kutyában semmi emberi nincs, esetleg éppen ezért kedveljük. Ahhoz hogy a kutya kedvünkre való társunk legyen , azzá is kell nevelni , főleg alkásban élő kutyát kell megtanítani az együttélés alapvető szabályaira. Engedelmeskednie kell az alapvető vezényszavainkra , vagyis az ülj , állj , fekszik , marad szavakra.