Kezdőlap » Film » Hogyan lett sikeres a Mocsáremberek című műsor?

Hogyan lett sikeres a Mocsáremberek című műsor?

A Mocsáremberek című sorozat a Fejszeforgatóknak egy olyan külön része, ahol szintén a fafeldolgozással foglalkozó emberek életét mutatják be, csak annyi különbséggel, hogy ezek az emberek nem kivágják a fákat, hanem a luisianai mocsárvidékeken, és a tengerbe ömlő öblökben keresik a több ezer dollárokat érő fákat.
Ha valaki tényleg belegondolna, hogy miért keresik a folyóban ezeket a jó alapanyagokat, akkor egy dolgot tudniuk kell, mégpedig hogy Amerikában az 1800-as években még a favágók nem használtak hajókat, hanem a kivágott fákat egy nagy sodrású folyóba dobták bele, így ezáltal juttatták el azokra a helyekre a kivágott fákat, ahol szükség volt rájuk. Azonban ezek a fák nem mindig érkeztek meg időben a megfelelő helyekre, és így nagyon sok fa a luisianai mocsárvidék környékén süllyedt el a víz alá, ami a több éves víz alatti korrodálódás miatt több száz dollárral megemeli egy kivágott fa értékét. Ezek az emberek, akik a mocsarakban különböző gépekkel, és hajókkal vadásszák ezeket a fatörzseket, és ebből próbálnak a nehéz dél-amerikai helyzetben megélni.
Ez a sorozatrész is több izgalmat rejt, mint akár bármi más műsor, mivel az itt szereplők nemcsak a természeti viszonyokkal, hanem aligátorokkal, és a mocsárban lévő összes élőlénnyel meg kell küzdeniük azért, hogy megszerezzék ezeket a fákat. Ebben a sorozatrészben szintén olyan világot ismerhetünk meg, ami egy Magyarországon élő emberben igen különleges érzéseket kelthet, ezért érdemes legalább egy epizódot megnéznünk a Fejszeforgatók Mocsáremberek részéből.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Milyen film az Electroma?

Az Electroma egy 2006-ban készült sci-fi, amit a Daft Punk nevű zenei duó készített, név …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük