Kezdőlap » Látnivalók » Hogyan készüljünk fel egy Belgiumi utazásra?

Hogyan készüljünk fel egy Belgiumi utazásra?

Belgium fővárosát 979-ben alapították, közel 1 millió lakosa van, és kb. 160 km2-en terül el (ennek egyötöde zöldterület). Közigazgatás: a Brüsszel-fővárosi régió 19 teljesen önálló önkormányzatból áll, melyek mindegyike saját irányítással és polgármesterrel rendelkezik, akiket négyévente választanak.
Lakosság: az ország legnagyobb városaként és a folyamatosan bővülő EU fővárosaként Brüsszel erősen kozmopolita; a külföldiek aránya csaknem 30 százalék.
A belga állampolgárságú fővárosiak 85 százaléka vallon, 15 százaléka flamand.
Ezért a francia és a flamand/holland is hivatalos nyelv, de az angol is elterjedt. A katolikus és a protestáns egyházak mellett a sok bevándorlónak köszönhetően
nő az iszlám befolyása. Gazdaság: a munkaképes lakosság kétharmada
az EU-igazgatásban és a szolgáltatóiparban dolgozik.

Aki Brüsszelben él, annak fontos az igényes öltözet és az udvariasság,
amihez vendégként szerencsés alkalmazkodni Brüsszelre az enyhe, óceáni éghajlatú
időjárás jellemző. Télen ritka a nagyon hideg, nyáron pedig a forróság . A leghidegebb hónap a január, a legmelegebb a július. Az utazáshoz legjobb
idő májustól szeptemberig kínálkozik, a nyári hónapokban Brüsszelben már
szinte mediterrán hangulat uralkodik. A legtöbb étterem asztalokat és székeket
helyez ki az utcára, az esti zárórákat sem tartják be mindig pontosan.
Másrészt a téli Brüsszelnek is megvan a maga vonzereje. Az olyan városrészeknek,
mint pl. a Marolles, olykor sajátos a hangulata, egy kis séta igen romantikus
lehet errefelé.

Tömegközlekedés
A tömegközlekedési hálózat jól kiépített, kedvező áron utazhatunk, és könnyen tájékozódhatunk. A belvárost két fő metróvonal, valamint három mellékvonal szeli át. Utóbbiakban villamos-szerelvények közlekednek az alagutakban. A metróállomásokat
a kék alapon látható fehér M betűről ismerhetjük fel, míg a busz- és villamosmegállókat piros-fehér, illetve kék-fehér táblák jelzik. A megállókban, ahol a “sur demande” felirat látható, csak kézjelzésre állnak meg a buszok vagy
a villamosok. Minden tömegközlekedési eszköz reggel 6 óra és éjfél között közlekedik. A jegyeket felszálláskor érvényesítsük az automatával. Jegyet
vásárolhatunk a metróállomásoknál, a hírlapárusoknál, illetve a vasútállomásoknál.

Érkezés vonattal:
Mivel a városban autó nélkül is könnyen eljuthatunk bárhová, nyugodtan utazhatunk vonattal. Vonatok a Budapest Keleti és Déli pályaudvarról indulnak.
Sajnos közvetlen vonat nem közlekedik, így többször át kell szállnunk. Az utazásra egy egész napot, illetve éjszakát kalkuláljunk. A legtöbb vonat a Gare du Midire érkezik. A három főpályaudvart a Délit (Ga re du Midi), a Központit (Ga re Centrale) és az Északit (Gare du Nord) metró köti össze, mely nagyban
megkönnyíti az átszállást.

Autóval:
A belga autópálya-hálózat nagyon jól kiépített. Az ország a világon egyedülálló
szolgáltatást nyújt. AutópáIyáit Európában egyedülálló módon egész éjszaka erősen megvilágítják, még az űrhajósok is látják az országot keresztül-kasul behálózó fénycsíkokat. A használat díjmentes. Magyarországról legjobb, ha Németországon
keresztül, Köln vagy Düsseldorf felől közelítjük meg. Ha táblák segítségével tájékozódunk, ügyeljünk arra, hogy a települések flamand és francia elnevezése gyakran jelentősen eltér egymástól, pl. Mons/Bergen.
A megengedett legnagyobb sebesség az autópályákon, illetve a hasonlóan kiépített utakon 120 km/h, habár a helyiek ennél gyakran sokkal gyorsabban vezetnek. A rendőrök viszonylag ritkán állítanak meg gyorshajtókat, de azért ezzel folyamatosan
számolni kell. A pénzbírságok igen borsosak. Lakott területeken 50 km/h, azon kívül 90 km/ h a megengedett legnagyobb sebesség.

Műszaki mentést a következőszámon kérhetünk:
SOS-műszaki segítség: Touring Secours; tel.: 070/344777.
Mióta Magyarország is az EU tagja, már semmilyen külön okmányra nincs szükség a beutazáshoz. Brüsszelt autópálya-gyűrű veszi körül. az egyes városrészekbe vezető kijáratokat rendszerint jól kitáblázzák.

Repülőgéppel:
A Brüsszel-Zaventem repülőtérre rendszeresen indulnak gépek Budapest- Ferihegyről.
Figyeljük a különböző légitársaságok akciós jegyárait! A belga légitársaság neve Sabena.
Brüsszel repülőtere a belvárostól kb. 14 km-re északkeletre, Zaventemnél
található, ahonnan gyorsvasúttal jutunk a központba. Az összes vonat érinti az Északi-, illetve a Központi pályaudvart, és néhány még a Délit is.
Felár ellenében a vonaton is megvásárolható a jegy.

A Brüsszelbe induló diszkont (fapados) repülőjáratok (WizzAir) nem Brüsszelben, hanem a tőle 50 km-re délre fekvő Charleroi-ba érkeznek, ahonnan az “Airport Line” repülőtéri buszjárat félóránként indul az Európa- negyedbe.

Segélyhívás:
Európai segélykérő szám: 112
Rendőrség: 101
Tűzoltóság: 100
A fenti számokat telefonfülkéből pénzbedobás, illetve telefonkártya nélkül is hívhatjuk.
Nyitvatartási idők:
A legtöbb üzlet hétfőtől szombatig 9-12 és 14-17 óráig tart nyitva, a városközpontban gyakran tovább is.
A legtöbb r

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Mit hagytak ránk a templomos lovagok?

A jogászok negyedeként számon tartott Temple városrész a Fleet Streettől délre található Londonban. Nevét a …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük