Kezdőlap » Otthon végezhető munka » Hogyan készül a vályogtégla?

Hogyan készül a vályogtégla?

Napjaink modern építési módjai elfeledtették velünk őseink egyik legjobb építőanyagát, a vályogot. Vályogtéglát saját magunk is készíthetünk, nem kell hozzá sem műszaki, sem építőmérnöki előképzettség.
Először ki kell választanunk a talajt, amiből szeretnénk készíteni a téglát. Ehhez a legmegfelelőbb az agyagos szerkezetű föld, de az Alföldön található szikes, terméketlen a legjobb. Azonban csinálhatjuk régi, összevert vályogtéglákból is, így újra fel lehet használni a már enyészetnek indult anyagot. Első lépésként a földet összehordjuk egy kupacba, majd a közepébe egy lyukat mélyítünk, amit megtöltünk vízzel. Kapa segítségével erre, a nedves anyagra szárazat húzunk, majd ismét mélyedés, és ismét víz. Addig folytatjuk, míg egyállagú anyagot nem kapunk, kőműves kifejezéssel “májas”- t.
Ezt követően lábbal tapossuk mindaddig, ameddig az anyagunk homogén állagot nem vesz fel. Akkor szalmatörekkel alaposan megszórjuk, és kapával összehúzzuk, majd újfent lábbal tapossuk, megint csak szalmatörek, taposás. Egy olyan matériát kell kapnunk, ami körülbelül egyharmad része szalma, kétharmada pedig sár. Ezek után következik maga a kiöntés, amihez deszkákból mi is készíthetünk formát, melynek belső mérete: 15 centiméter széles, 10 centiméter magas, és 30 centiméter hosszú. (Lehet feneke, de a nyitott fenekű is jó, csak az utóbbinál csak és kizárólag a földön húzva lehet eljuttatni a száradás helyszínére, míg a fenekest kézben is lehet vinni.) Vízbe mártjuk, ( így könnyebben kicsúszik a téglánk), majd finom pelyvával megszórjuk, ezek után megtöltjük az anyaggal, elvisszük a száradás színhelyére, ott óvatosan kiborítjuk egymás után, amíg tart az anyagunk. Nyári melegben gyorsan szárad.
Ha elég kemény (nem tudjuk ujjunkat belemélyeszteni), akkor lehet hosszanti élére rakni, szárítani. Miután elég kemény, prizmázni kell ( egy vályogtégla, szünet, majd a következő, így sorba, ötöt alulra, a második sorban a hézagokra négyet, és így tovább, a tetejére csak egy marad. Prizmában szárítsuk mindaddig, míg el nem nyeri teljes száradt állapotát.Ezek után akár falba is építhető. Ezzel egy olyan anyagot kapunk, amiből készült ház megfelelő nyílászárókkal télen jól tartja a meleget, nyáron viszont kellemesen hűvös. Nem beszélve arról, hogy a vályog lélegzik, így mindig egyenletesen friss a levegő a házban.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Átverések az otthoni munkával

Már szó volt az otthon végezhető munkáról, ami valós munka. Igazi cégek dolgozói, otthonról végzik …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük