Kezdőlap » Étel » Hogyan készítsünk retró tojásgomba falatkákat?

Hogyan készítsünk retró tojásgomba falatkákat?

Akár szilveszterre, akár egy születésnapi bulira készülünk, vagy csak úgy valami nem szokványos nassolnivalót szeretnénk készíteni, a tojásgomba megfelelő étel ehhez, hiszen különleges, és guszta látványa mindenkit meggyőz.
A tojásgombácskák elkészítéséhez nem lesz szükségünk sok mindenre, csupán 8 darab tojásra, egy evőkanálnyi mustárra, 4 evőkanálnyi tejfölre, körülbelül egy evőkanálnyi finomra vágott petrezselyemre, 4 apróbb paradicsomra, és végül egy kisebb tubusos majonézre.
Első lépésként főzzük keményre a tojásokat, hűtsük le őket teljesen hidegre, majd pucoljuk is meg szépen. A gömbölyűbb végéből vágjunk le egy vékonyabb szeletkét azért, hogy a tojásokat fel tudjuk majd állítani a talpukra. A tetejükről vágjuk le a „kalapot”, és a levágott részt apózzuk fel kicsi darabkákra. Emeljük ki óvatosan a tojások sárgáját, és keverjük ki habosra a mustárral, a tejföllel, sóval, borssal, és adjuk hozzá a felaprózott tojásfehérjét, valamint a kis petrezselymet. Ezt az egész krémet szedjük ki egy olyan nejlonzsákba, melynek a végét kivágjuk hogy ki tudjuk majd nyomni belőle a krémet. Ezt követően töltsük vissza a tojáskrémet a tojásokba.
A paradicsomokat egyenként mossuk meg, majd vágjuk őket félbe, és borítsuk rá a tojásokra. Érdemes úgy megtölteni a tojásokat, hogy a krémből egy kicsit hagyunk a tetejére, hogy a paradicsomok jól rátapadjanak. A kis tubusos majonézből apró pöttyöket nyomkodhatunk a paradicsom kalapok tetejére, hogy hasonlítsanak egy gombára. Egészen a fogyasztásig tároljuk őket a hűtőben, majd tálaláskor kínáljunk hozzájuk kifli karikákat.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hogyan kezdődött a McDonald’s story?

A McDonald testvérek már a nagy étteremvállalatuk megjelenése előtt, 1937-ben is próbálkoztak étteremnyitással. Az első …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük