Kezdőlap » Hobbi » Hogyan készítsünk papírsárkányt?

Hogyan készítsünk papírsárkányt?

Gyerekkorunk nagy kedvence volt a papírsárkány, beszélhetünk akár lányokról vagy akár fiúkról is.
Amikor neki kezdünk elkészíteni a sárkányunkat, akkor a szülők is boldogan emlékeznek vissza a régi időkre mikor ők is még gyerekként csinálták az ő szüleikkel.
A papírsárkányhoz, nem sok dolog kell és egyszerűen elkészíthető.
Először is szedjük össze a hozzávalókat. Ami kelleni fog hozzá az egy nagy méretű papír, színes krepp papír, kettő szál nádra, mert azok a legkönnyebbek, szükség van még ragasztóra, festékre illetve madzagra vagy spárgára.
Különböző sárkányokat készíthetünk, akár nyolcszög, négyszög vagy öt- hatszögeket is.
Először is fogjuk a két nádszálat és erősen keresztbe megkössük a madzaggal. Majd mindkét nád végét kátyúsra bevágjuk, mert később hasznát vesszük. Ezekbe a kátyúkba a madzagot erősen kifeszítjük, az így kapott vázat, ráfektetjük a kiterített nagy méretű lapra. Majd kőrbe vágjuk a sárkányunk váza mentén kb. 2-3 cm ráhagyással. Az így kapott papírt beragasztózzuk a szélét és ráragasszuk a vázra amit előzőleg elkészítettünk.
Ha ez készen van a következő lépésünk már csak a díszítés és a papírsárkánynak felerősíteni a fark részét, amelyet krepp papírból készíthetünk. Végül a zsinór a legfontosabb amit a sárkányhoz erősítünk és a végét célszerű egy botra felerősíteni. A sárkány eregetéshez, célszerű két embernek elkezdeni, míg az egyikőjük tartja a sárkányt addig a másik pár méter leeresztett zsinórral elkezd szaladni amíg a szél bele nem kap a sárkányunkba és felrepíti a magasba.
Ha már belekapott a szél akkor már nem kell szaladni vele csak engedni neki a zsinórt hogy szabadon szállhasson.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hogyan díszítsünk naranccsal?

Karácsony táján, meg egyébként az egész téli szezonban jóval olcsóbban lehet narancshoz, mandarinhoz jutni, ráadásul …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük