Kezdőlap » Étel » Hogyan készítsünk melegszendvicset?

Hogyan készítsünk melegszendvicset?

Hogyan készítsünk melegszendvicset? Milyen alkalomból készítsük el? Melegszendvicset ugyanúgy kell elkészíteni, mint a rendes szendvicset – csak annyi különbséggel, hogy a melegszendvicsbe kevesebb feltétet kell tenni – mert máskülönben nem fér bele a szendvicssütőbe.

Miután elkészítettük a szendvicsünket kenyérből, akkor szépen bele kell helyezni a sütőbe és néhány percig hagyni sütni. Miután letelt a idő, szépen óvatosan kivesszük és ráhelyezzük a tányérra és szépen óvatosan sok fújással már el is kezdhetjük a fogyasztását. Melegszendvicset bármilyen alkalomból készíthetünk, ugyanakkor ezt már kirándulásra már nem vihetjük – mert addigra megkeményedik és nehezebbé válik a fogyasztása.

Vendégváráskor melegszendvicset már nem szoktunk készíteni, ha éppen kér a kedves vendég – akkor természetesen ott helyben készíthetünk neki, de általában jó előre nem szoktunk készíteni. A jó melegszendvicsnek nagyon-nagyon finom az íze, ebből az ember ha elfogyaszt kettőt-hármat – akkor már simán jól lakik.

Egyébként eteti magát, úgyhogy nemcsoda – hogy jól lehet tőle lakni. A melegszendvics háromszög alakú általában, így a vonala mentén könnyen kettészedhető – még vágóeszközre sincsen szükség a kettészedéséhez, elég ha szépen lassan a kezünkkel óvatosan kettészedjük és az egészből már alkottunk kettő darabot – így egy embernek akár kettő adag is juthat. Aki rendszeresen fogyasztja ezt a finom ételt, annak jó étvágyat hozzá és egyen belőle sokat és lakjon jól! A melegszendvics is finom étel.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hogyan osztályozhatjuk a rizst?

Amikor a családnak elkészítjük ezt a tápláló ételt, vajon eszünkbe jut, hogy honnan származik? Vagy …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.