Kezdőlap » Kert » Hogyan készítsünk látvány-madárodút?

Hogyan készítsünk látvány-madárodút?

Mikor az ember mesterséges odúkat helyez ki a kertbe a madarak számára, a legtöbbek fejében megfordul, hogy milyen jó lenne, ha használat közben láthatnánk is őket, időről időre rápillanthatnánk a fiókákra, a gyerekek pedig biztosan nagyon megszeretnék az állatokat, és szívesen gondoznák őket továbbra is.
Erre a célra a legjobb látvány-odút készíteni. Ennek lényege, hogy a mesterséges költőláda egyik oldala üveg, majd a ládát a megfelelő pozícióban a házunk, lakásunk egyik ablakához erősítjük.
Célszerű először felmérni, hogy melyik ablak lenne erre alkalmas. Figyelembe kell venni, hogy a madarak minél kevésbé legyenek háborgatva, nehogy a szülők elhagyják a fiókákat, illetve az odú bejáratát is gondosan kell tájolni. A legalkalmasabb, ha a nyílás kelet felé néz, így a kelő nap ébreszti a madarakat, és az odú is kevésbé melegszik fel nyáron.
Ha tehát egy déli ablakra tudnánk felszerelni, akkor az ablakbeugró nyugati oldalába szereljük az odút úgy, hogy a nyílás kelet felé nézzen. Így az odú az oldalával fog érintkezni az ablakunkkal. Úgy építsük meg a költőládát, hogy erre az oldalra átlátszó üveg vagy plexi darabot rögzítsünk. Figyeljünk rá, hogy ennek ellenére se tudjon beázni a doboz.
Felszereléskor igyekezzünk minél magasabbra szerelni. Egy megfelelő kampó segítségével egyszerűen akasszuk a falra.
A szoba felől legyen folyamatosan eltakarva az odú például egy odahúzott függönnyel, így szívesebben fognak beköltözni is a madarak. A megfigyelésükkor ne ijesztgessük az állatokat, ne kopogtassuk az üveget. Ha folyamatosan figyelni szeretnénk őket, szereljünk fel az ablak belső felére egy webkamerát, és a számítógépen át figyeljük a madarakat.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Milyen időjárási tévhiteknek ne higgyünk?

Mindenki kíváncsi a várható időjárásra, a földművelők, a sofőrök, a nyaralni indulók, a kirándulók. A …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük