Kezdőlap » Receptek » Hogyan készítsünk banános csemegét?

Hogyan készítsünk banános csemegét?

A banános csemege egy remek sütemény, amely könnyen elkészíthető. A következő hozzávalókra lesz szükségünk az elkészítéséhez: 15 dkg vaj, 6 banán (lehetőleg finom érett legyen), 12 dkg cukor, 2 evőkanál citromlé, 2 evőkanál zselatin, 2 evőkanál kukoricakeményítő, 2 evőkanál tej, 2 kávéskanál vaníliaaroma.
az elkészítése a következőképpen történik 10 dkg vajat megolvasztunk, és 5 banánt felkarikázunk. A banánokat a citromlével, az olvasztott vajjal és a cukorral összekeverjük, pürésítjük, majd 20 percig kis lángon főzzük. A keményítőt a tejbe szórjuk, és hozzáöntjük a banános keverékhez. Még két percig együtt főzzük, majd levesszük a tűzről, belekeverjük a vaníliaaromát, és a 2dl hideg vízben áztatott, majd kis lángon melegített, feloldott zselatint. Jól összekeverjük, és félretesszük. A hatodik banánt is felkarikázzuk, a szeleteket a maradék vajban átpirítjuk, és a fóliával bélelt tálba egymás mellé tesszük. Ráöntjük a pürét, és ha már kellően kihűlt, a hűtőszekrényben hűtjük tovább. Néhány óra hűtés után kiborítjuk a tálból, és kisebb kockákra vágva fogyaszthatjuk.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hogyan készül a hétvezér tokány?

Ezt a nagyon finom ételt baráti összejöveteleken kondérban főzve sokan istenítik. Hozzávalók: 30 dkg marhapacsni …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük